Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2006. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2007)

NÉPRAJZ - BALÁZSI DÉNES: A hozománylevél, perefernum készítésének hagyománya a Nyikómentén

ágyról, csak háló ágyat (1905), s 1 asztalt, két karos széket írnak. 1913-ban a falu egyik módosabb családjából kiházasított lánynak (Bíró Trézsinek) sifont (ruhás szekrényt) és varrógépet is adtak a szülei. Itt szerepel 1 tükör, két fali kép (szent kép?) és 1 esőernyő. 1923-ban Szenté Mózesné Juliánná lányának üvegest, sifont, kasztent, kanapét, egy asztalt két székkel és 3 ágyat adott (ez lehetett az akkor már divatba jött vásári, barnára festett, ecset-nyom mintával díszített, magas lábú vetett ágy is). 1927-ből való Benedek Márta leltára ugyancsak: üvegest, sifont, 2 ágyat, kanapét, két széket és kerek (!) asztalt sorol fel. 1935-ben Hajdó Erzsi 2 ágy, 2 szekrény, 2 asztal, 4 szék, 2 kanapé mellé toalett-ét és két nádszéket is kapott. 1951-ből való staférung összeírásban egy leltári tétel alatt: egy szobaberendezés megnevezéssel elintézték a bútorok dolgát. Itt az érték bejegyzésen volt a hangsúly, mert a lányt a fiútestvérek ki akarták fizetni az atyai örökségből. Az 1952-ös „Becsübizonyítványból" megtudjuk, hogy asztalosnál rendelt, modern kőrisfa bútort kapott az örökbefogadott rokon lány, akit a gyermek nélkül maradt örökbefogadói egy ugyancsak rokon legényhez adtak férjhez. Összehasonlítási alapot képez a homoródmenti Egyed Eszter „perefámális levele". Nemcsak egy más tájegység, hanem más vallásfelekezetű (unitárius, míg Szentlélek római katolikus) is a vidék lakossága. Közös alapul szolgál a két család: a szentléleki Hajdó Tamás Lázár és a homoródújfalvi Egyed Péter gazdasági helyzete. Mindkettő 3-4 hektáron gazdálkodó kisgazda, és a keltezés is 1935. év júniusa és júliusa. A Hajdó Erzsi bútordarabjai közül a toalett és a nádszék jelent újat, de kevesebb értékű (3500) lei, mint a szentléleki 1923as (3900 lei) vagy 1927-es (4000 lei) hozománylevélben szereplő bútorok, ellenben több az újfalvinál, amely pedig darabszámra is meghaladja az előbbit, s mégis csak 2200 leire értékelték az utóbbit. Az árkülönbözetet az asztalossal való egyezségben látom. Egyed Eszter bútorát a kor divatos bútorasztalosánál rendelték, aki sorozatban gyártotta a vásári bútorokat, s feltételezem, hogy a mesternek így is megérte, mert volt folyamatosan munkája. Viszont a falusi szobaberendezések történetében beállott változást megállapíthatjuk: nincs többé kasztén, saroktéka, tálas-kendőszeg, kamarásasztal, kontyosszék és karosszék, de helyettük van sifon (ruhásszekrény), üveges, éjjeliszekrény, edényfogas és tükör (toalett). A szomszédos Korondon 1892-ben a leltár a hagyományos népi bútorokból a régi ládát, kanapét, kasztent, karosszéket, kalántartót, üvegtartót, asztalt és karosszéket sorolja fel, de nem emleget festett bútort. Talán a „regi" jelző engedi meg ezt a sejtést. Hargita havasalji Máréfalván 1879-ben Tőzsér Ágnesnek hagyományos festett bútort adtak hozományul: festett láda, festett pad, festett asztal, új kasztenláda (feltételezzük, hogy festett), 2 db szék (nem jelzi a milyenségét).