Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2006. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2007)

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET - SZŐCS JÁNOS: Az első csíki újság, a Hadi Lap (1849)

Bíró Sándor, és erre többször visszatér a Hadi Lap hasábjain, látta, érzékelte a jobbágykérdés székelyföldi megoldatlanságát, a korábbi katonai-feudális rendszer nem egy maradványának a továbbélését. A lapszerkesztő nagyfokú szociális érzékenységét tanúsítják az előbbi sorok. Reméli, hogy a magyar minisztérium egyrészt rendezi a kártérítés dolgát, amely a volt földesuraknak jár, másrészt megváltja a székely zsellérek telkeit, azokét, akiknek háromszorosan nehezednek a vállaira a forradalom és a szabadságharc terhei. A korábbi zselléreket 1849-ben adófizetésre, porcióadásra kényszerítik, a hazának pedig véráldozattal adóznak. Az 1848-as forradalom Csíkszékben társadalmi függőségben, jobbágyként, zsellérként találta a népesség 33,43 százalékát, vagyis egyharmadát, de az 1848as jobbágytörvény ennek csupán mintegy 20-21 százalékát szabadította fel.

8 A megoldatlan társadalmi bajok iránti magatartását, érzékenységét a Hadi Lap szerkesztőjének nem szabad mellőzni. A társadalom egyes csoportjainak az elégedetlensége feszültségek forrásává vált. Nő, asszony a június 25-i, 6-ik szám vezércikkének a szerzője. Éspedig Benkő Apollónia, Gál Sándor felesége. írása a Protistálok címet kapta. Benkő Apollónia a sok hajlongás, tenyér- és talpfényesítő próbálkozás miatt protestál. Határozottan visszautasítja az 'aláz szolgája", a „csókolom kezeit", a „nagysád" köszönést, megszólítást. Az ezredesné így részletez; „akik rangban akarnak előbbre lépni, az egyik hadnagy, a másik százados, a harmadik őrnagy akar lenni, a negyedik érdemcsillagért esedezik". Mindezek meg óhajtják nyerni Benkő Apollónia támogatását, hogy törekvésükben patrónusuk legyen. Olyanok is akadnak, folytatja Gálné, akik a férjétől, a Székelyföld katonai parancsnokától rendeletet akarnak kicsikarni, miszerint ezt, vagy azt a volt jobbágyukat szabadon kidobhassák az utcára. Benkő Apollóniát mélyen megdöbbentette, hogy az emberek Önző céljaik eléréséért mi mindenre képesek. Pontatlan tájékozottsággal, de frappánsan fejezi ezt ki: „ázsiai szerecsen rabszolgák módjára alázkodnak meg". Legyen vége ennek a feudális társadalomból örökölt hajlongó, megalázkodó magatartásnak. Ehelyett használják inkább az „Isten áldja, Kegyed, Ezeredesné Asszonyom" megszólítást. O tudja, hogy a régifajta hízelgést nem vetkőzi le hamar a társadalom. A „Nagyság" megszólítást egyenesen kísértésnek érzi. Mire való a „Tekintetes", a „Méltóságos", a „Nagyságos" és egyéb hasonló cím, kérdezi Gálné!? Megérteni nem tudja. „Kénytelen vagyok tehát hírlapilag közölni Önökkel, Polgárok, EGYED Ákos: Falu, város, civilizáció. Bukarest, 1981. 89-95, 105, 112-113, 129.; Uő: Erdély 1848-1849. i. m. II. 124. A történész a háromszéki önvédelem egyik hősének tartja Biró Sándor rétyi papot.