Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2006. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2007)
NÉPRAJZ - FARKAS IRÉN: Népi szerelmi ajándéktárgyak a Csíki Székely Múzeum fagyűjteményében
zsalyosnak mondták általában 17 , ami a Gyimesben maradt fenn napjainkig. Tudunk olyan adatról is,' 8 hogy a fonóból, valószínű, közös megegyezéssel, elszöktetett lány guzsalyát a legény törte el, a régi szerelem felbontásának jeleként. 2. A tárgyak alkotói Említettük, hogy az alkotói szándék és a cél, valamint a népélet szokásaiban betöltött szerepük emelték ezeket a tárgyakat az egyszerű munkaeszközök köréből a reprezentatív szférába. A tárgyak alkotóinak tisztázása tehát igen lényeges, mert tárgyi népművészetünk megteremtői, stílusának alakítói és megőrzői voltak. A szerelmi ajándékot a legény, az ifjú házasember készítette, a lánynak illetve az ifjú feleségnek, menyecskének. A gyermekes asszonynak már csak az egyszerű, vagy kevés dísszel ellátott munkaeszköz illett. Általánosan a legény önmaga faragta ki az ajándéktárgyat, néhol, egyes adatok szerint a pásztorral (báccsal) vagy jó faragó parasztmesterrel készítették. Ha abból az alapgondolatból indulunk ki, hogy a mesterségek ismeretére alapfokon minden gazdának szükséges volt, és akadt közöttük ügyesebb kezű, kiemelkedő tudású, tehetséges gazda, akkor az ajándéktárgyak készítői, a „jókezű", de azonos életmódban élő és dolgozó, jó faragóként számontartott népi mesterek voltak. Tudásukat nem képzés útján nyerték, hanem a hagyományozódó kollektív tudás részeként, „eltanulták". Ezeket, a gazdálkodás, a háztartás keretei között mívelték. A székelység sajátos társadalmi struktúrájából adódóan, a mesteremberek különböző társadalmi rétegekből kerültek ki: elsősorban szabadparasztok és jobbágyok, de a kezdeti időszakban íófőket, egytelkes nemeseket is találunk soraikban. 19 Mivel ezek a parasztmesterek önmagukat nem, vagy igen ritkán tartják „valódi" mesterembernek, és az őket igénybe vevő közösség sem, a korabeli írott források, összeírások, leltárak, anyakönyvek bejegyzései, kevés adatot szolgáltatnak róluk. A gazdag erdőkkel körülvett Csíkszékben, úgyszintén, a történeti Udvarhelyszék hegyaljai falvaiban, 20 a fa a természetben, olcsón előforduló nyersanyag, így a fafeldolgozó mesterségek korán kifejlődhettek, gyakoriságukat tekintve a legelterjedtebbek, legváltozatosabbak. 17 ESZT uo. 18 LÁSZLÓ 1943; László Gyula Makoldyra hivatkozik, aki a fonóból való szöktetést a nőrablás és rablóházasság szimbolikus maradványának tekinti, lásd Makoldy Sándor: A nőrablás és rablóházasság szimbolikus maradványai hazánkban. 19 Az 1750-es adóösszeírás. MOL F. 50. 20 HAÁZ 1942.
