Bálint Laura - Russu Tibor szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2005. Természettudományok (Csíkszereda, 2006)

NÖVÉNYTAN - PÁLFALVI PÁL: A fiókás tyúktaréj - Gagea spathacea (Hayne) Salisb. Erdélyben

zöld gyepszerűen az enyves éger ligetek között megtelepedett, leromlott, gyomos Festuco rubrae - Deschampsietum F. Raţiu et Gergely 1978 (sédbúzás vörös csenkesz társulás) gyepjeiben vannak. Az utóbbi társulás gyepjeit a terep mélyedéseiben kedvezőbb nedvességviszonyok miatt a Juncetum effusi Soó (1931) 1949 (békaszittyós) társulásai telepedtek meg, melyekben szintén sárgállanak növényritkaságunk populációi. A legelőként használt terület marhataposta, vaddisznótúrta gyomos térségein a Cirsium arvense, Carduus acanthoides, Galeopsis tetrahit, Rumex obtusifolius, Urtica diotica tövei és a Stenactis annua, Erigeron canadensis szálankénti előfordulása jelzik az antropo-zoogén hatások magas fokát. Különösen szép a terület tavaszi geofiton aszpektusa. A laza égerligetek között a zöldellő fiókás tyúktaréjt jellemző kísérő fajai a fehérlő foltokban virító berki szellőrózsa (Anemone nemorosa) és az erdélyi csillagvirág (Scilla kladnii) mellett a megkésett virágzású tavaszi sáfrány (Crocus heuffelianus) és a nedves talajmélyedésekben a sárga bogláros szellőrózsa (Anemone ranunculoides), salátaboglárka (Ficaria verna), kúszó boglárka (Ranunculus repens), mocsári gólyahír (Caltha palustris subsp. laeta) és a halványkék mocsári nefelejcs (Myosotis palustris) stb. tövei és más tavaszi fajok virágoznak. A nyári-őszi aszpektus jellegzetes növényei a már jelzett növénytársulások vezérnövényein kívül a szőrfű (Nárdus stricta), selyemperje (Holcus lanatus), vérontó pimpó (Potentilla erecta), palástfű (Alchemilla sp.), borsos keserűfú (Polygonum hydropiper), pénzlevelű és közönséges lizinka (Lysimachia nummularia, L. vulgaris), bókoló gyömbérgyökér (Geum rivale), gyíkfű (Prunella vulgaris), ördögharaptafű (Succisa pratensis), vízi és mezei menta (Mentha aquatica, M. arvensis), vízi peszérce (Lycopus europaeus), réti legyezőfű (Filipendula ulmaria), fehér zászpa (Veratrum album), tyúkhúr (Stellaria media) jelzik a talaj mezo-higrofil, higrofil jellegét. A felsorolt színes virágú fajok nem játszanak szerepet a táj aszpektusában, ugyanis eltakarják a nagy tövekben termő Deschampsia caespitosa és a Juncus effusus, de főleg a mezei aszat (Cirsium arvense) és útszéli bogáncs (Carduus acanthoides) tömegesen tenyésző és ugyancsak antropo-zoogén terhelést jelző - foltjai. 2005 őszén élénk színű virágaikkal foltokban másodvirágoztak, hosszú őszt jósoltak a berki szellőrózsa, mocsári gólyahír, indás infű (Ajuga reptans) és a kakukkszúnyogfű (Lychnis flos-cuculi). A valamikori erdőkre emlékeztetnek az égerfa csutakok tövén tenyésző páfrányok, mint a tarajos pajzsika (Dryopteris eristata), hölgyharaszt (Anthyrium filix-femina) fajok és a savanyú vegyhatású talajt jelző kétlevelű árnyékvirág (Majanthemum bifolium) és az erdei madársóska (Oxalis acetosella). A kékvirágú fecsketárnics (Gentiana asclepiadea) néhány töve igazi ritka erdőreliktum ezen a területen.