Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2005. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2006)

RÉGÉSZET - TÖRTÉNELEM - GlDÓ CSABA: Vasútvonaltervek és -építkezések Csík vármegyében a dualizmus korában

MÁV javaslatára, azonban a minisztérium úgy dönt, hogy Csíkrákos maradjon kiindulópontnak, mert közelebb fekszik a határszélhez és kedvezőbbek a ma­gassági viszonyai. Azonban kijelentik, hogy a hadügyi szempontból támaszt­ható követelmények újabb tanulmányok tárgyát fogják képezni, ezért nem lehet a csatlakozási állomásról véglegesen határozni. 19 A minisztérium egyre kevésbé látja valószínűnek, hogy a helyi tőke bevonásával lehessen megépíteni a gyimesi vonalat. „Nemigen táplálható ugyan remény arra nézve - sőt néze­tünk szerint kizártnak is tekinthető -, hogy a Gyimesi-szoros vonal a helyi érde­keltség utján megvalósítható legyen, de még ezen egészen valószínűtlen eshe­tőséget szem előtt tartva sem volnának ezen fontos és nagyon nehéz pálya tervezési és költségszámítási munkái másra mint a MAV igazgatóságára bízan­dók, mert csak ez nyújthatja a kellő megnyugvást és biztosítékot arra nézve, hogy a szükséges műszaki műveletek megbízható és alapos feltételek és beható tanulmányok alapján készítve, idejekorán rendelkezésre fognak állni." 20 1893 májusában engedélyezési tárgyalásra került sor Budapesten Lukács Béla kereskedelmi miniszter jelenlétében Ugronékal. A legtöbb kifogást ismét a hadügyminisztérium képviselője tette, aki szerint csak akkor szabad engedé­lyezni a Székelyudvarhely - Marosnyíre közti vasútvonal megépítését, ha azt akként fogják kiépíteni, hogy azon 1 5-70 tengelyű katonai vonatok akadályta­lanul tudjanak közlekedni. Az újabb számítások szerint a teljes Székelyudvarhely-Marosnyíre-Gyergyó­szentmiklós-Csíkszereda-Sepsiszentgyörgy vonalszakasz mely összesen 183,5 km, mintegy 7 millió forintba kerülne, km-ként 38.147 forintba. A következő állomások lettek volna a vonalon: Székelyudvarhelyi állomás kibővítendő, Fenyéd, Zetelaka, Ivó vízállomás, Sikaszó vízállomás, Mátraújfalva vízállomás, Hargita kitérő állomás, Greeses kitérő állomás, Marosnyíre vízállomás, Csík­szentdomokos vízállomás és hadikitérő, Dánfalva, Csíkrákos vízállomás, Csík­szereda vízállomás, Zsögöd, Csíkszentkirály, Csíkszentmárton vízállomás, Koz­más-Tusnád, Tusnádfürdő, Bükszád, Málnás vízállomás, Oltszem-Bodok, Körös­patak-Gidófalva, Kilyén vízállomás, Sepsiszentgyörgy állomás kibővítve. Maros­nyíréből kiágazott volna egy vonal Vasláb érintésével Gyergyószentmiklósig. Az engedélyt kérők felszólíttattak, hogy kötelesek 350.000 forint biztosítékot kész­pénzbe leadni a tényleges építkezési engedély kiadása előtt. 21 Rövid időn belül kiderül, hogy Ugronék még a szükséges biztosíték lefizetésére sem rendelkez­nek elegendő tőkével. Az általuk kidolgozót terv egyre inkább háttérbe szorult, ugyanis időköz­ben 1891. március 14-én, a Monarchia és Románia között nemzetközi szerző­19 Uo. 69787-2. tétel. 1892. 20 MOLK 229-316. csomó. 16984-2. tétel. 1893. 21 Uo. 52582-2. tétel. 1893.

Next

/
Thumbnails
Contents