Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2005. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2006)
RÉGÉSZET - TÖRTÉNELEM - FERENCZI ISTVÁN: Száz éve született Vasile Pârvan (1982)
idején is. A történelemben való jártasságáért a „Tinerimea Română" társaság díját nyeri el, majd 1900-ban kitűnőre érettségizik. Még az évben - egyszerre - a bukaresti egyetem jó nevű tanárok oltják belé a történelemtudomány művelésének - ha lehet - még fokozottabb szeretetét. Közöttük említhetők Nicolae IORGA, I. BOGDAN, Dimitrie ONCIUL, S. MEHEDINŢI, Ovid DENSUŞIANU, Grigore TOCILESCU, C. RÄDULESCU-MOTRU stb. Már ekkor meglepő tudományos gondolkodásbeli érettségről és függetlenségről tanúskodik. Tudományos kutatásai első időszakában mindenekelőtt középkori kérdéseket boncolgat: többek között például III. Béla király NÉVTELEN jEGYZŐ-jének Gesta Hungarommái vizsgálja a román nép történetével kapcsolatosan. Anyagi nehézségei miatt egyetemi tanulmányai mellett magániskolákban kénytelen nevelősködni. Bámulatos munkabírásának tanújeleként korán bekapcsolódik a korabeli irodalmi folyóiratok szellemi vérkeringésébe, méghozzá az „éhes és megkínzott néptömegek" fölemelése érdekében. Magna cum laude képesítéssel szerzett tanári oklevelének kézbevétele után versenyvizsgával megérdemelt ösztöndíjjal német egyetemekre (Jénába, Berlinbe, Boroszlóba [Wroclaw]) megy ókori történelmi és római felirattani ismeretei elmélyítésére, a közismerten alapos német tudományos módszerek elsajátítására. Conrad ClCHORlUS-nál, a római Traianus-oszlop, valamint a dobrudzsai adamklisszi emlékmű hírneves értelmezőjénél készített ókori gazdaság- és népességtörténeti értekezésével szerzi meg tudori kalapot. Közben otthoni tanáraival megszakítatlanul tartja a kapcsolatot. Hazatérve népe eredetkérdése foglalkoztatja elméjét. Rádöbben a rendszeres országos régészeti kutatás, jól felkészült kutatócsoport, nemkülönben országos múzeum hiányára. Alma az ún. Collegium archaeologicum megteremtése. Mindehhez azonban kevésnek bizonyult rövid élete. Izületi betegségének elhatalmasodása, látásának ijesztő gyöngülése miatt - még egyetemi tanulmányai befejezése előtt - az Urbs aeternaba: Rómába kell utaznia. Ott komoly régészeti és felirattani búvárkodások mellett - részt vesz a Palatínus meg a Forum föltárási tevékenységében - nem tud betelni az örök város ókori emlékeinek csodálatával. De alkalma nyílik Itália más tájaira, többek között Toscanába és Szicíliába is ellátogatnia. A magna cum laude fokozattal kitüntetett doktori értekezés megvédése után Franciaországba és Nagy-Britanniába indul tanulmányútra. Grigore TOCILESCU 1909 kora őszén való elhunyta 27 éves korában megnyitotta előtte a bukaresti egyetem ókori történeti és felirattani tanszékére pályázása lehetőségét. E minőségében lázas előadói-szemináriumvezetői, intézményszervezési és -fejlesztési tevékenységbe kezd. 1910 végén a Nemzeti Régiségtár igazgatójává is kinevezik. 1911-ben a Román Akadémia levelező tagjává választja. Ezzel egyidőben az európai nemzetközi tudományos életben is folyvást növekvő jelentőségű szerepet kezd betölteni. A Műemlékbizottság