Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2005. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2006)

SZEMLE - FERENCZI ISTVÁN: Vallomás a magyar nyelv tudományos írásokban való használatáról. Részlet Ferenczi István doktori értekezése előszavából (1947)

Jól emlékszem, annak idején (BARTÓK Béláról, KODÁLY Zoltánról akkor még csak nagyon halvány fogalmaim voltak), talán VII-VIII. osztályos növendék koromban a rádióban hallottak hatására váratlanul egész lelkemet besugárzó - a középkor rajongóinak Jézus üdvösséges teste megpillantásakor vagy az egyházak Isten mindenekfelett-valóságát hirdető orgonáinak áhítatot ébresztő megszólalásakor érzett magasabbrendű gyönyörűséghez hasonló - érzelmek szabadultak fel bensőmben. Örömömben, boldogságomban szerettem volna sírni, kacagni, bolondul ugrándozni. Kíváncsiságból azután megtudtam: az azóta nagyon is hozzám nőtt ötfokú zenénket ismertető előadás keretében adták elő azt a néhány - lelkem ősi, addig méltatlan elnyomatásban sínylődő érzéséről most jólesően béklyót szakító - egyszerű dalocskát. A szavak, a nyelv zenéje valamivel később - KODOLÁNYI János néhány merészen, de az ősiségig szerencsésen visszanyúló tömör nyelvezettel s hallatlan megjelenítő, éltető s mozgató erejű elbeszélési modorában megírt regényének az elolvasásakor - ragadta meg gondolatvilágomat. Ezt megerősítette azután ADY Endre ősi elemekben szintén bővelkedő költészetéből néhány nekem tetsző remekének a hatása. Mindezeket betetőzte a vogul-osztják-szamojédcseremisz stb. népi költészet medveénekeinek, Numitarom, Jelempi, Munkeszi hadisten énekeinek a már szinte durván ható csiszolatlanságig menő, keresetlen beszédének, nemes egyszerűsége miatti tömör szavajárásának, eredetibb mondatfűzésének, fenségességének a bűvölete. Ezek megismertével, megszerettével, birtokomba vételével - mások nyomán is - rádöbbentem tudományos nyelvünk rendkívül csúnyán, kínosan hangzó rossz magyarságára, a szó szoros értelmében véve megbotránkoztató idegenességére. Kissé már - úgy vélem - fejlődött nyelvi ízlésemmel nem szerettem volna a mások ilyen természetű hibájába esni. Okulásomul átnézegettem tehát a ragozó nyelvek mondatszerkesztésének szellemi hátterére, azok gondolatfűzésének rendszerére (logikájára), szóképzésére, ragozása természetére vonatkozó tanulmányokat. Biztonság kedvéért egy-két mondatban összefoglalom a tőlem olvasottakat. Az újabb nyelvtudományi kutatások eredményeképpen, az új megfigyelések nyomán is, újból leszögezték az urál-altáji és az indoeurópai nyelvek közötti alapvető különbségeket. Ezekből eredően - jellemzőbben - a régebben ragozónak (agglutinans) nevezett urál-altáji nyelveket ma névszavas (nominális), míg az indoeurópai ejtegető (declinans) nyelveket igés (verbális) szerkezetű nyelveknek hívják. [...] (Kolozsvár, 1947) A közlő megjegyzése: Ferenczi István a legmesszemenőbben betartotta e hitvallását, önmagával szemben is a legnagyobb eréllyel lépett föl a szép magyar tu-