Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2005. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2006)

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET - SZŐCS JÁNOS: A csíksomlyói gimnázium kisiskolája, elemi tagozata

Bár a kemény kritika jogossága nem tagadható, mégis: nem fogadható el minden fenntartás nélkül minden részletében DANKANITS Ádám álláspontja. Még - úgy tűnik - távol állunk attól, hogy a kisiskoláknak a művelődésben, oktatásban betöltött valóságos szerepét összegezni tudnánk. Azzal, hogy a tanító hit- és erkölcstant tanított, az embertelenséggel szemben a keresztény humánumot plántálta a fiatalok gondolkodás- és érzelemvilágába. A csíki gimnázium kisiskolájában, még ha az onnan idő előtt eltávozottak száma nem is volt kevés, több ezer gyermek tanult meg jól írni és olvasni, bőví­tette ismerettárát, esetleg elmélyítette a korábban szerzett ismereteit. A kisiskolások jelentős hányada gimnáziumi osztályokban folytatta tanulmányait. Az írás-olvasás s a többi ismeretanyag elsajátíttatásában a gimnázium kisisko­lájának Csíkszék bármely más, elemi szintű intézményével szemben, így a ha­tárőrség által fenntartott gyergyószentmiklósi, szeredai s csíkszentmártoni „normális iskolával", valamint a falusi triviális iskolákkal szemben is elsőbbsége van. 27 BANDI Vazul: i. m. 142. - BENKŐ Károly: Csík, Gyergyó, Kászon. Kolozsvár, 1853. 45, 126, 145. - A gyergyószentmiklósi, a határőrség patronálta normális iskola építéséről 1783-ból, a csíkszeredai létéről az 1829. évből vannak adataink. A szentmártonit 1840-ben kezdték épí­teni. 1839-ben BETZMANN József százados a határőrség által fenntartott csíkszeredai iskolát „magyar - német-oskolának" nevezte. BETZMANN József: 1839. IX. 15-i Levél. A csíksomlyói parókia levéltára. - DANKANITS Ádám: i. m. 882-886. - Monografia liceului din Miercurea­Ciuc - A csíkszeredai líceum monográfiája 1668- 1968. Csíkszereda, 1968. Az 1968-ban ki­adott monográfiában szó sem esik a csíksomlyói gimnázium kisiskolájáról!

Next

/
Thumbnails
Contents