Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2005. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2006)
MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET - ROZSONDAI BÉLA: Erdélyiek bejegyzései ifj. Pápai Páriz Ferenc Emlékkönyvében
sával Franekerben tanult. Hazatérve udvari papja lett; később Szászvárosban lelkész és esperes. Kiváló szónok volt. Bátor fellépésének köszönhető, hogy a református egyházközség 1721-ben megtarthatta templomát és iskoláját. Beszédeit halála után Sámuel leánya, BETHLEN Kata (1700 - 1759) írónő költségére összegyűjtve is kiadták. 50 Ifj. Pápai Páriz utazása tehát, feltehetően a háborús viszonyok miatt, esetleg anyagiak hiányában, egy évet halasztódott. A kollégiumi matrikulában ez áll neve mellett: 51 „Sulutuvit acad. med. discendi causa, Ao. 1711 Mense Aug." 1711 nyarára a Rákóczi-szabadságharc végetért. Augusztus 19-én már Debrecenben ír az emlékkönyvbe VERESEGYHÁZI Tamás 52 (1643 - 1716) református lelkész, az év szeptemberétől püspök. 1711. szeptember 20-án pedig ifj. Pápai Páriz már Bécsből küld levelet Teleki Sándornak, 5 ' aztán egymást követő napokon jegyeznek be albumába egykori erdélyi személyiségek. BETHLEN Miklós 54 (1642-1716), Erdély volt kancellárja az apostoli tanítást idézi, természetesen latinul: „Sok nyomorúságok által kell nékünk az Isten Országába bemennünk" (ApCsel 14, 22), azután így folytatja: „In se quotidie experiens scripsit, magnis Mundi honoribus indutus et exutus, vano titulo Comes Nicolaus de Bethlen Anno Salvatoris nati 1711. Scribentis aetatis 70mo. Captivitatis Dei 8tavo. Viennae 21. Septembr." (Ezt önmagán napról napra megtapasztalva, nagy világi tisztségekbe beöltöztetve és azokból kifogyva írta a hívságos címen grófnak nevezett Bethlen Miklós, az Úr születésének 1711., a bejegyző életének 70., Isten[től reá mért] fogságának 8. évében Bécsben, szeptember 21-én.) Eszerint számítja éveit Önéletírása záró soraiban, és ugyanezt a bibliai gondolatot fejezi ki ahhoz csatlakozó Imádságoskönyve utolsó lapjain is. Szintén Bécsben élt már //. APAFI Mihály 55 (1676-1713), Erdély egykori utolsó fejedelme. Nevéhez odaírta az albumba fényes címét: „Sac[rí\ Rom[ani\ Imp[erii] Princeps", a Szent Római Birodalom hercege. Naplóját később kiadták. 56 50 NÁDUDVARI Péter: Néhai... N. P. uramnak ... nyoltzvan-négy predikatzioi, mellyekben az igaz keresztyén vallásnak szent iráson épült fundamentomos ágazati... ki-beszélltetnek, és a mellyeket méltgs gróf Bethleni Kata ... akaratjára, és kegyes költségével, ... néhol egész prédikátziókkal is ki-toldozván, világ eleibe botsátott Szathmári Pap Sigmond. Kolozsvár, 1741. 51 JAKÓ - JUHÁSZ 123. 52 MÉL; SZINNYEI; ZOVÁNYI - LADÁNYI. 53 Peregrinus. 54 BETHLEN Miklós: Önéletírása. Sajtó alá rend., jegyz. V. WINDISCH Éva. Budapest, 1955. 2 köt. (Magyar századok); Bethlen Miklós élete leírása magától. = Kemény János és Bethlen Miklós művei. Szöveggond., jegyz. V. WINDISCH Éva. Budapest, 1980. 397-1080. (Magyar remekírók); JÖCHERADELUNG; MÉL; MNL; Pallas; SziNNYEl; ÚMÉL; ÚMIL; ZovÁNYl-LADÁNYl. 55 MÉL; MNL; Pallas; ÚMÉL; ÚMIL. 56 /. Apafi Mihály és II. Apafi Mihály erdélyi fejedelmek naplója, 1634-1694. Kiad. TÓTH Ernő. Kolozsvár: Erdélyi Múzeum, 1900.