Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2005. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2006)

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET - CZAGÁNY ZSUZSA - MUCKENHAUPT ERZSÉBET - PAPP ÁGNES: Liturgikus és kottás középkori kódextöredékek a csíksomlyói ferences kolostor egykori könyvtárának állományában

tükröző emlékkel rendelkezünk, melyek mögött önálló iskolákat feltételezhetünk. Ezek egyike a SZENDREI Janka által erdélyinek, ül. tágabb értelemben kelet-magyarországinak nevezett scriptorium, melynek fő jellemzője a horizontális elemek kisimítása-megnyújtása.

64 Töredékünkön e notációs stílus egyik korai előfutárát, kialakulásának hiányzó láncszemét sejtjük. A dallam látható részletei mindazonáltal egyeznek a későbbi kódexek dokumentálta esztergomi zenei hagyománnyal.

65 Különbséget két helyen (Ecce. sub

sistant) a notációs megjelenítésben látunk: punctum+scandicus helyett breviárium-töredékünkön két egymást követő pes szerepel. Az 1777-es töredék (Cz. Fr. 9.) antifónáinak dallama is csaknem teljesen egyezik az esztergomi források variánsaival, mivel azonban típusantifónákról van szó,

66 az egyezésből nem vonhatunk le a töredék provenienciájára vonatkozó következtetéseket. Az Aspice Domine quia responzórium 1766-69-es töredékünkön (Cz. Fr. 10.) olvasható variánsa viszont nem egyezik sem a központi esztergomi források, sem az általunk vizsgált periférikus (szepesi, brassói) antifonálék dallamváltozatával; egy meghosszabbított melizma tonális átértelmezéssel (b-rotundummal)

67 pedig mintha egyesítené magában a kétféle, az esztergomi és a periférikus dallamalakítást. Visszakanyarodva a notációhoz tanulságosan összegezhetjük megfigyeléseinket a szóban forgó kéziratokról. Az 1766-69-es töredék (Cz. Fr. 10.) a climacusformák közül a vízszintes vonallal (fekvő virgával) induló „kalapos" változatot őrzi normálalakként. Három magyar notációs töredékünkön (Cz. Fr. 8, 9, 10.) szembetűnő a horizontális elemek kisimítása-megnyújtása (a pes és clivis első hangjai), amelybe az említett climacusforma jól illeszkedik. Az 1777-es töredék (Cz. Fr. 9.) gazdagabb jelkészlete a hordozókönyv hátoldalán maradt fönn, amely sajnos csak átvilágítva rekonstruálható valamelyest; ennek alapján úgy tűnik, a notáció félúton áll a közvetlen kurzív előzmények és a stilizált tollkezelés, Ül. megformáltság között. Végül az 1766-69-es fragmentum írásképére jellemző a punctumok hosszúkás téglalap alakúvá válása, s ezzel párhuzamosan a klasszikus esztegomi hangjegyírás jellegzetes függőleges pontsorának elferdülése. Töredékünkön a magyar notáció késői félkurzív hagyományőrző, de tagoló - stilizált kódexnotációként jelenik meg. Mindezek SZENDREI: Középkori hangjegy írások... i. m. 63. Breviárium notatum Strigoniense (s. XIII). Közr. SZENDREI Janka. Budapest, 1998 (Musicalia Danubiana 17.) - The Istanbul Antiphonal about 1360. Közr. SZENDREI Janka. Budapest, 1999. - Esztergomi (Budai) antifonále saec. 15/ex. Bratislava, Archív mesta, EC Lad. 6. 4., ül. 8. tónusú típusdallamok. MonMon V. (lásd a 17. lábjegyzetet) nr. 4030, 8054, 8124. A facta esi, ül. non est a töredéken punctum, míg másutt melizma; az említett melizma a domina fölött.