Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2005. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2006)
RÉGÉSZET - TÖRTÉNELEM - NÉMETH GYÖRGY: „A hadi készületek iránt sietőleg rendelkezek." Gál Sándor ezredes székelyföldi tevékenysége 1849. januárja és májusa között
huszárezreddel kapcsolatos terve, egy másik levelet is írt, mégpedig RÉPÁSY Mihály tábornoknak. Ez a május 28-án írott levél már nem befolyásolta Kossuth döntését a 19. huszárezreddel kapcsolatban, hiszen annak szervezését ekkorra már leállította, a mi nézőpontunkból mégis érdekes lehet. Bethlen, mint az erdélyi hadsereg lovasságának főparancsnoka, a hatáskörébe való beavatkozásnak vette - „az ehhez igen keveset értő és föl nem hatalmazott" - Gál tervét. A kiszemelt ezredparancsnokkal kapcsolatban megjegyzi: „Sánta Lajos őrnagy úr egy olyan egyén, ki minden harcot, katonai szolgálatot szeret kikerülni, és mindig olyas dolgokat, megbízásokat eszközöl ki magának, melyek a harctól és katonai szolgálattól távol tarthatják. Mely tényért Bem altábornagy úrtól meg is feddetett, s az ezredtől való elküldését is csak alig tudta elkerülni." 99 Ezen vélemény ellenére, Kossuth utasításának megfelelően - miszerint a 19. huszárezreddel kapcsolatos engedély visszavonása miatt senki ne kompromittálódjon - Sánta Lajost május 29-én a 15. huszárezred alezredesévé nevezték ki. 100 Mikor ez Bethlen tudomására jutott, Bem támogatását élvezve, tiltakozott a Hadügyminisztériumnál. 101 Azzal érvelt, hogy Sánta, aki a marosvásárhelyi futáson kívül más hadi tettet nem tud felmutatni, így olyanokat előz meg rangban, akik végigharcolták a megelőző telet és tavaszt, konkrétan Makray László és Horváth Ignác őrnagyokat. „Alezredes úrnak második természetévé vált a fölszerelés és olyan hely lakása, mely az ellenségtől távol van." Mivel Sántának az eredeti alakulatánál való alkalmazását károsnak tartja, kéri, helyezzék máshová. Az Erdélyben szerveződő huszárezred parancsnokának személye körüli vita nem új keletű dolog. Gondoljunk csak vissza 1848 őszére! Az akkor szerveződő Kossuth-huszárság élén Berzenczey és Gál Forró Eleket szerette volna látni, ezzel szemben a hadügyminiszter Mikes Kelement nevezte ki. Személye ellen Berzenczey, a képességeit is kétségbe vonva tiltakozott. Mikes Bethlen Gergellyel már korábban huszárok toborzásába kezdett Kolozsváron, majd az egységgel a Gálék által szervezett csapathoz csatlakoztak. Minden bizonnyal - a szakmai érveken túl - Bethlennek az előbbi esetből adódó ellenszenve is közrejátszhatott abban, hogy mind Gál Sándor tervét, mind az általa ajánlott személyt kifogásolta. Egy dologról kell még beszélni a 19. huszárezreddel kapcsolatban. Annak ellenére, hogy a szervezését nagyon gyorsan leállították, a Magyar Országos Levéltárban őriznek egy „19. huszár ezred 2-ik őrnagyi osztálya" köriratú pecsétnyomót. A dolog azért is érdekes, mert a hadügyminisztériumi utasítás szerint az alakulatot osztályonként kellett volna felállítani, még pedig úgy, hogy a szervezést csak az előző osztály teljes felállítása után szabad megkezdeni. A 2. őrnagyi osztály pedig egy huszárezredek sorrendben a negyedik osztálya, így a 99 MOL H 75. 1849:20916. Bethlen Gergely Répásynak, 1849. május 28. ,0 ° Közlöny. 1849. május 31. (119.) 445. 101 MOL H 75. 1849:21075. Bethlen a Hadügyminisztériumnak, 1849. június 6.