Bálint Laura szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. Természettudományok (Csíkszereda, 2004)

Alcsík történeti ökológia szempontú bemutatása az elmúlt két évszázadban, különös tekintettel a nedves élőhelyekre (Jánosi Kincső)

Az Alcsíki-medence botanikai és ökológiai szempontból érdekes, értékes területeit már a XIX. században leírták. FERDINAND SCHUR 1858-ban külön ismerteti a Mohost (NYÁRÁDY 1929), VlTOS MÓZES 1894-ben kiadott füzeteiben a Lucs-tőzegláp lecsapolása mellett kardoskodik. Ugyanakkor megemlít számos tavat az Olt mentén, amelyek halászati és vízrendezési (vízháztartási) szempontból az Olt és az ártér fontos részét képezték. VlTOS szerint pl. a Csukás-tó, ahogy a „hely fekvéséből látszik", egykor az Olt vizéből mesterségesen táplált tó volt. Ma nagyon elhanyagolt állapotban található. A tusnádi határban több természetes és mesterséges tóról van tudomásunk. Szentsimonnál a Nád nevű tó létezett, körülötte sok náddal, benne pedig sok hallal. Ma a terület egy kiszáradt és feltöltődött nádas. Csíkszentimre-Csíkszentkirály határán szintén több tó is volt: Kustastó, Nádaszegi kis tó, Borostó. Zsögödnél Dóczi-tava, ezt a tavat is az Olt látta el hallal. Ezen leírások utalnak az Olt valamikori gazdag árterére, amely sokkal nedvesebb, mocsarasabb volt, mint ma. A Szent Anna-tó és a Mohos is megjelenik VlTOS írásaiban, bár nem tudományos szemszögből. Néhány fafajt említ a Mohosból: nyír, nyár, kőris és „apró beteges fenyő" (VlTOS 1894). Ez utóbbi az oligotróf lápok sajátja. ORBÁN BALÁZS 1869-ben a még nem szabályozott Olt lassú víztükrén sok sárga tavirózsát látott, a folyó partján pedig komolyan sétáló fekete gólyákat (ORBÁN 1871). Ma a szentimrei holtágakban csak sínylődnek az egykor virágzó vízitökös [Nuphar luteum (L.) Sm.) társulások. Az ember és a környezet együttélése a szabályozásokig kevésbé járt tudatos természetátalakítással, a XIX. század vége azonban fordulópontot jelentett. A szabályozás célja éppen az, hogy a természeti környezet lehetőségei szélesre táguljanak, a korlátozó tényezők pedig leszűküljenek. így a gazdálkodás ne a természeti, hanem a társadalmi és gazdasági környezethez alkalmazkodjon (BORSOS 2000). Az Olt szabályozását az 1872-1884 között készült katonai felmérés dokumentálja, amelyen láthatjuk, hogy az Olt Tusnád és a Nyírkert-dűlő között már szabályozott. A terület egy négyhektáros tőzeges rétláp, amely már sok mindent megért. NYÁRÁDY nem említi nevén a területet, de elhelyezkedéséből következtetni lehet a lápra. Részletes botanikai leírást közöl a lápról, szerinte egy „valóságos mohláp elfüvesedve". Kisebb-nagyobb nyílt víztükrök voltak a területen, amely nagyon süppedékes volt, és számos mocsári növénynek adott otthont, mint például a békalencsének (Lemna minor L., Lemna trisulca L.), gyékénynek (Typha latifolia L.), harmatkásának (Glyceria aquatica (L.) Whlbg.) (NYÁRÁDY 1929). A Nyírkert ma védett terület. A nyírkerti szabályozás nem az utolsó volt, ezt 1892-ben, majd az 197080-as években újabbak követték. Ez utóbbi lecsapolások után a kiszáradt területet felszántották és mezőgazdasági területként hasznosították. 1994-ben a