Forró Albert - Gyarmati Zsolt szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2004)
Bethlen Gábor székely politikája (Demény Lajos akadémikus)
viselésre kötelezett szabad székely rendek és rétegek száma, s velük együtt az adózóké is. A hadviselés súlyos terheit magukról lerázni óhajtó szabad székelyek mind nagyobb számban szegődtek jobbággyá. A jobbágy-csinálás újra mindennapi jelenség lett a Székelyföldön, s a csaknem 400 település lakosságának már a fele, Bethlen becslése szerint mintegy tízezer család jutott a harmincéves háború első hadjáratából való hazatérésének idejére jobbágysorba. A nikolsburgi béke feltételeivel elégedetlen fejedelem újabb háborúra készült, s ehhez minden erőforrást, közöttük a székelyek hadi erejét is, maradéktalanul kellett mozgósítani. A székely kérdés még mindig függőben volt. Rendezésére Bethlen a Habsburg-ellenes első és második hadjárata közötti hazatértét használta fel. 1622. október 8-án terjesztette javaslatait a szeptember 29-én megnyílt országgyűlés elé. A fejedelmi „propositio" lényegét a székelyföldi jobbágyság ügye alkotta. Szerinte ez volt az egész székely kérdés méregfoga, s ezért még a vele szoros kapcsolatban álló gondokat is mellőzte javaslatában. Nem nézhette közömbösen - úgymond - „az székely híveink között való nagy abususoknak (= visszaéléseknek) is némely részeit", melyekből minden igazságtalanság és fogyatkozás származott. „Illetlennek, sőt az igazsággal ellenkezőnek" látta, hogy „az egész székelségen való jobbágyság in genere (kik számmal az tízezret is meg fogják haladni), noha ez országban laknak ők is és minden hasznát úgy veszik", mint akármelyik erdélyi rend vagy nemzet, „mindazáltal sem adót, sem dézsmát nem adnak, hadban nem mennek; akármi szedés, vevés legyen az székelységen, az jobbágyság semmit affélében sem áll, hanem egyszóval minden terhet csak az kevés lófő és veres drabant szabad székely supportai (= visel), hadban azok mennek, ha mit az ország szükségére, vagy egyébre magok között felvetnek, azok fizetik, melyből ilyen kára és nagy fogyatkozása vagyon az országnak, hogy az zászlók alól nagy része a székelységnek magát jobbágyságra kötötte". 40 A hosszú hadjáratok nemcsak hónapokra, hanem éveken át elvonták a férfi munkaerő javát a létfenntartó gazdálkodástól, s bár a hadakozó székely lovas vagy gyalogos havi zsoldot kapott, az annyira csekély volt, hogy belőle csupán a saját létfenntartását fedezhette, az otthon maradt családnak vajmi csekély jutott. Ezenkívül a lófők és veres darabontok rendje még a hadjárat idején sem mentesült a portai adó fizetésétől. A katonáskodó szabad székelyek nap mint nap tapasztalták, hogy „sokkal könnyebb és jobb állapotja vagyon az jobbágynak közöttök hadakozásnak idején, hogysem az szabados embernek, mivel azok közül senkit semmi közönséges szükségre nem erőltetnek, hanem az urának avagy inkább társának többire egy hétben ha egy vagy két dolgozót bocsát, azzal minden egyéb szolgálattól, fizetéstől megmarad; ez az oka, hogy az EOE. VIII. 104-105.