Forró Albert - Gyarmati Zsolt szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2004)

Nagy Imre tanársága, a kényszeresztendők és rehabilitálása (Szabó András muzeológus)

Az emberek az udvaron rajzoló Nagy Imre munkáját kommentálták: »- Na, ezt csináld utána! Ne, mit tud az öreg!« Imre bácsi a cukorgyáriaknak nem a 'művész' volt. Számukra forrás volt. Sokat tudtak vele diskurálni. Nagy Imre ismerte az összes cukorgyári munkást. De nem a 'harcos' proletariátus egyeneságú leszármazottait látta bennük, hanem kiben-kiben a halászt, a méhészt, a vadászt, a földművest. Ezek a munkások mind a környező falvakban élő, otthongazdálkodó emberek voltak, akikkel a közös téma adott volt. Nagy Imre - rangján vagy pozícióján felüliekkel gyakran volt arrogáns, de az egyszerű emberrel első találkozáskor barátok voltak."

10 Kortünet volt, olyan állapot lehetett, mint amilyet az 1972-es kiadású lexikon esztétikai alany szócikkében olvashatunk: „Kommunista társadalomban nincsenek festők, hanem legfeljebb emberek, akik egyebek között festenek is."" Nemcsak az Imreh Ernő visszaemlékezéséből tűnik ki, hanem a következő, Zsuzsáéknak írott levélből (1951) is, hogy tetszett neki a hely s a fogadtatás: „(...) Elég mozgalmas az életem - nem jutott időm az írásra. Főleg nagy munkába kezdtem. Hisz már az ősszel lementem Marosvásárhelyre dolgozni a cukorgyárba, ahol nagyon érdekes anyagot kaptam. Részben tanulmányok[kal] és akvarellekkel kezdtem a munkát. Most már nagyobb kompozíciók is mozognak a vásznon. így hát kétfelé élek. Három-négy hetet Vásárhelyen, három hetet Kolozsváron töltök. A vásárhelyi életem elég érdekes. Már csak munka szempontjából gondolom. Lakás, ellátás nagyon jó. (...) Tavaly óta sokat támadnak és sok intrikának tettek ki. Nem védekezem, mert sem időm, sem kedvem nem volt hozzá. Most lassan minden jóra fordult, és nagy változások vannak. Az igazságtalan vádak maguktól összeomlanak - csak ki kell várni. En meg ehhez hozza vagyok szokva. Azt pedig, hogy csak a művészetnek élek, megköszönöm az ellenségeknek. (...) A nyárra készülök (hisz mindjárt itt van), az Úzba, a Vörös vízre, ahol több időt szeretnék tölteni. (...) Csíkba egypár napra két hét múlva megyek. írjatok. Jól vagyok. Mind. csókollak Imre b." Lassan-lassan minden jóra fordult: „Kolozsvár, 1951. május 14. Kedves Zsuzsa, Pityu. Nagyon váratlanul rendeződött életem. A napokban nagyobb képvásárt kaptam. Ugyanaznap egy bizottság azzal jött hozzám, hogy fessek úgy, mint eddig, semmi kötelezettség és minden nélkül felvesznek az egyik státusba a volt fizetésemmel. Nem mondom, hogy aggódtam sorsom felől, hisz meg vagyok szokva a küzdelemre s még ha kell a nélkülözésre is, de arra nem is kerülhetett sor. Egyszóval rendbe vagyok. Mielőtt elfelejteném, mondjam meg, hogy a Pali" megemlékezése a hatéves felszabadulás évfordulóján igen nagy hasznomra volt. Palinak az a néhány szava is sokat jelentett, mert felfigyeltek s 30 VA 1. CSSZM. Imreh Ernő, ny. cukorgyári jogtanácsos vallomása. 31 Esztétikai Kislexikon. Budapest, 1972. 172. 32 Szabó Pál író.