Forró Albert - Gyarmati Zsolt szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2004)

A népi magzatvédelmi kultúra és a prenatális medicina a születés előtti életről (Dr. Balázs Lajos egyetemi docens)

„A kárvallott állat húsából ne egyél, mert a gyermeknek a testyén kijő az, amibe megszenvedett az az állat." A fül tilalmai: Ne hallgasson csúnya beszédet: „Csúnyát a terhes ne beszéljen, me a se jó a gyermekre nézve." „A terhes asszony előtt vigyázni kell a szóra es. Itt az én házamba mondta egy asszony édesanyja, hogy a leánya terhes, »de az Isten engedje meg, szüljön varasbékát!« - Hogy gondol ilyent? - mondtam... De bizony, amikor a gyermek megszületett, békaszája volt..." Szaglási tilalmak: Ne járjon olyan helyen, ahol ételszag van, ami kívánási ingert vált ki. A terhesség ideje alatt mind a magzatra, mind az anyára nézve a legnagyobb kockázatot a megkívánás jelentette és jelenti egyértelműen ma is. Nemcsak a szentdomokosiak hiedelme szerint! Kapros Márta, amikor monográfiájában a terhességkonzerválás hiedelmeiről ír, a megkívánást általánosan elterjedt képzetnek nevezi.

9 Mondhatni, viselkedési normává vált az a szokás, hogy a magzat védelmében a terhes asszonyt abból az ételből, amit éppen meglátott, aminek a szaga hozzájutott, vagy netán, amiről valaki beszélt előtte, meg kell kínálni, juttatni kell neki belőle. A terhes pedig minden restelkedés nélkül kérhet. A jelenség élettani alapjára nincs magyarázat a népi műveltségben, de a tünet vizualizására annál több. Ezek lényege az, hogy a terhes által felfogott olfaktív, vizuális és auditív ingerek a magzathoz jutnak és kiváltják benne a megkívánási reakciót. Mindennek hitelesítésére a közszájon forgó érv az, hogy boncoláskor a magzat szája nyitva volt. (A legújabb kutatások alapján, úgy tűnik, a megfigyelésnek tudományos alapja is van. Lásd Raffai J.) „Meghal a magzat nála. Met nem annyira a terhes asszony kíván, mint a magzat. - De a magzat nem látja az ételt? - Nem, s méges az kévánja. Az anya a magzat mián kéván. Jobban érzi a szagokat. Minden szagra úgy figyel. Például a szomszédba, ha kenyeret sütnek, annak má a szagját érzi. Úgy az orrába jő annak a friss kenyérnek a szagja, s akkor jő, hogy ő abból szeretne enni. Én jártam úgy, hogy egy gyermek elvitte előttem a hígpalacsintát, s má attól meghalt a gyermek nálam. Éhes vótam, jólesett vóna. Másikszor megint elmentem a szomszédba. S ahogy beléptem, olyan friss tepertyűszag, úgy megcsapott. Ott vót a tepertyű es, csak az asszon nem mondta, hogy vegyek belőle. Akkor es kihalt nálam a magzat." 9 Kapros Márta: A születés szokása és hiedelmei az Ipoly mentén. Debrecen, 1986. 135.