Forró Albert - Gyarmati Zsolt szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2004)
Egy székely jobbágyasszony levele 1848-ból. Adalék a „székely örökség" szerepéhez a székelység történelmében (Egyed Ákos akadémikus)
vei később, a gyalogrendű közszékelyeknek is sikerült öröklődő családi birtokokat kialakítaniuk, ha ezért „székely módra" katonai szolgálatot teljesítettek. Hogy a két katonai rend szolgálatképességét megőrizhesse, a közjognak kellett gondoskodnia a katonai szolgálat anyagi alapját képező családi földvagyon megőrzéséről, azaz meg kellett akadályozni a székely örökségnek átkerülését katonai szolgálatra nem kötelezett rétegek kezébe. 10 Ez különösen a jobbágyság székelyföldi fokozódó terjedése miatt vált időszerű feladattá. Az 1653-ban összegyűjtött Approbata Costitutio gyűjtemény pontosan előírta: azokban a szabad lófő és darabont családokban, amelyekben „fiúágon defectusok [magvaszakadásuk] volna, azokat leányi [fiú-leányi] jussal jobbágyörökséggé a tisztek semiképen ne engedjék tenni és lenni"." Világos tehát, hogy törvény tiltotta a szabadrendű katonáskodó székelység földjeinek az átruházását jobbágyok használatába. 3. A „gyalog székely katonák" fogalmával a levél egyértelműen az 1764-ben Mária Terézia rendeletére szervezett I. székely gyaloghatárőr ezredhez tartozókat jelölte. Egészében figyelve a közölt levél tartalmára, megállapíthatjuk, hogy benne a székely jog s rendi világ néhány tipikus intézményének szerepét tanulmányozhatjuk. A levél pontosan leírja a helyzetet. Eszerint néhai Szép Antalnak, aki bizonyosan a gyalog határőrkatonai rendhez tartozott, öt leánya volt, s a megözvegyült anya szétosztotta lányai között a „kevés székel(y) örökséget". Az anya eljárását teljesen jogosnak tudhatta, hiszen a lányok a székely jog szerint „fiúleány"-oknak számítottak. Ez az örökösödés négy lány esetében valóban a székely jog szerint teljesen törvényes eljárásnak minősült, mivel ők minden bizonnyal székely katonai család sarját választották férjül. De az egyik, akit Klárának kereszteltek, jobbágyfiúhoz bátorkodott nőül menni, s emiatt öröksége megtámadható volt. És az ellenakció nem is maradt el, mert a két (feltehetően) legközelebbi vérrokon székely katonafi: Szép Tamás és Kerekes János szerették volna kifizetni a rokon jobbágyasszony földje részének árát, de ő nem fogadta el az ajánlatot. A levélíró úgy tudta, hogy rokonai csak 1847. évi szabályozás alapján tették meg ajánlatukat, amely (ti. az 1847. évi szabályozás) valójában egy ősrégi székely jogszokást elevenített fel (anélkül persze, hogy arra hivatkozott volna). Emlékeztetünk az előbb már idézett jogszokás azon kitételére, amely megtiltotta a katonai család birtokának jobbágyi kézre jutását. Nos, ugyanez a paragrafus viszont előírta, hogy a jobbágyhoz ment lófő és darabont lányuk örökségét „jó lelki isméretű hites emberek becsüljék meg, s igazán bocs [becsű] 10 A közszékelyeket csak általános felkelés esetén szólították fegyverbe. " Corpus Iuris Hungária. 1540-1848. évi erdélyi törvények. Budapest, 1900. 145.
