Dr. Szabó Lajos: A magyar ifjúság testi nevelésének története (A Sportmúzeum Kincsei 5. Budapest, 2004)

A kötelező egyetemi és főiskolai testnevelés bevezetése, jelentősége az élsportban

MAGYARORSZÁGON AZ 1945 ELŐTTI ÉVTIZEDEKBEN a testnevelés - az egyetemeken és főiskolákon - fakultatív, felvehető tantárgy volt. Nem jelentett tanulmányi kötelezettséget, mégis élénk sportélet folyt szinte valamennyi felsőoktatási intézményben. Rendkívül népszerűek voltak az egyetemi sportklubok (BEAC, MAFC), melyek a versenysport és a szabadidősport tekintetében egyaránt sok lehetőséget kínáltak az egyetemi hallgatóknak. Számos olimpiai bajnokunk (Prokopp Sándor, Csík Ferenc) is egyetemi klub ( a BEAC) színeiben versenyzett. 1952-ben a „szocialista testnevelési elvek" értelmében minisztertanácsi rendelettel kötelezővé tették és bevezették az órarendi testnevelést az egyetemeken és a főiskolákon, az első és második évfolyamokon. Egyetemi testnevelési tanszékeket hoztak létre. 1956-ban a forradalom napjaiban az egyetemi ifjúság egyik első követelése az MHK-val „terhelt" kötelező testnevelés, valamint a szintén kötelező orosz nyelvtanulás eltörlése volt. A forradalom leverése után visszaállították mindkét tantárgy kötelezőségét, bizonyos könnyítésekkel. A testnevelést pl. megtisztították az MHK elemeitől, Az 1958. márciusában megalakult OISB Egyetemi és Főiskolai Sportközpontja célul tlzte ki az egyetemi tömegsport fejlesztését, s bár a testnevelés kötelező tárgy maradt az első két évfolyamon a hallgatóknak lehetőségük volt a sportág választásra. Nagyobb hangsúlyt fektettek az egyetemek nemzetközi sportkapcsolatainak fejlesztésére, s a nemzetközi egyetemi-főiskolai sportéletbe való bekapcsolódásra is. Az 1959ben induló Universiádék sorozatán számtalan magyar egyetemista sportoló ért el kiváló eredményt. 1965-ben Budapest rendezte a IV. Nyári Universiadét, ahol a magyar egyetemista sportolók 16 arany, 7 ezüst, és 15 bronzérmet nyertek. Nem hallgatható el azonban az a tény sem, hogy az élsport mindenhatóságát hirdető sportvezetés több esetben nevezett az Universiádékra olyan fiatalokat, akik csak „papíron" voltak egyetemista sportolók. Létrehozták azonban 1963-tól a „Jó tanuló, jó sportoló" mozgalmat, amely ösztöndíjakkal segítette a valóban első osztályú, egyetemi sportolókat. Az 1970-es évektől, demográfiai hullám következtében megnőtt a felsőoktatási intézmények nappali tagozatain tanuló hallgatók száma, mely szükségessé tette a testnevelési tanszékek létszámának bővítését. Javultak - bár nem megfelelő mértékben - a létesítményi feltételek is. 1990-ben a rendszerváltás sokkszerű változást idézett elő az egyetemi, főiskolai sportéletben. Az egyetemek visszakapták autonómiájukat, s maguk dönthettek arról, hogy a testnevelés kötelező vagy fakultatív tárgy legyen. Az egyre nehezebbé váló gazdasági helyzetben az egyetemi sportklubok anyagi támogatása is kérdésessé vált. Több egyetemen is feloszlatták az egyetemi testnevelési tanszékeket, illetve vállalkozásként szervezhették az egyetemi sportéletet, Mindez a hallgatóság és a pedagógusok számára egyaránt új helyzetet jelentett, jelent a mai napig. A zökkenőmentes átalakítás, a „sportszolgáltatás" anyagi feltételeinek kialakítása, biztosítása mindkét fél: az „eladó" (egyetem) illetve a „vevő" (hallgató) számára egyenlőre a jövő feladatát jelenti.