Dr. Szabó Lajos: Volt egyszer egy Aranycsapat... (A Sportmúzeum Kincsei 4. Budapest, 2004)

valóság...). „Jövőre revansot adunk..." — magyarázta. Rákosi beleegyezett. Röviddel a kiutazás előtt egy fogadáson Sebes Gusztáv Nagy Imrével is találkozott. A minisztertanács akkori elnöke megkérdezte: „Mi lesz a taktika, Sebes?" Erre a kapitány lerajzolta, hogy mire készülnek. Nagy Imre figyelte a rajzot az egyik oldalról is, a másikról is, majd megigazította az orrán a cvikkerét és azt mondta: „Ez olyan, mint egy háború!" Sebes Gusztáv saját magának írott feljegyzései között sok évvel később ezeket a sorokat találtam: „Világosan írtam le a sérelmemet az angol mérkőzéssel kapcsolatban. Remegnem kellett, mert lekötöttem. Vád volt ellenem, hogy engedély nélkül kötöttem le." Ötvenegy év múltával felvetődik: tényleg, mi történt volna, ha a magyar csapat kikap? Internálják a társaságot, és vele együtt a kapitányukat és nincs 7:1 sem Budapesten, és a svájci világbajnokságra sem utazik el a magyar válogatott? Kérdések, amelyekre szerencsére, nem kell felelnünk. Nehogy azt gondoljuk azonban, hogy az aranycsapat a hatalomnak köszönheti pompázatos sikereit. Köszönheti elsősorban saját magának, azoknak a játékosoknak, akik tehetségesek voltak és a véletícn (?) folytán összekovácsolódtak, a grundról jöttek, vagy egy olyan „csatatérről", ahol a becsvágy mindennél fontosabb volt, s amikor még Jékely Zoltán gyönyörű versében, a Futballisták címűben hinni lehetett. „Mindig lesz a nagyvárosok határán / egy-egy letaroltgyepű rét / hol hűvös alkonyati órán / hallani e mély dobzenét, / mely mérföldekről mágnesez magához / labdaéhes diákot és inast, / s egy-egy bolyongó, dérütött pasast, / ki eltűnődve dől a kapufához." A magyar sportmozgalom 1945 és 1951 között nagy változáson ment keresztül. Hihetetienül nagyok voltak ebben az időszakban a feszültségek, szövetségi kapitányok, elnökök, főtitkárok jöttek és mentek cserélődtek, személyi ellentétek jellemezték a periódust, egészen addig, amíg az Országos Testnevelési és Sportbizottság (OTSB) 1951 elején létre nem jött. A párt mindenért felelőssé tette a sporthivatalt, de az addigi konstrukció nem adott lehetőséget arra, hogy beavatkozhassanak a szövetségek, a sportegyesületek életébe. Mindenesetre érdekes, hogy 1949 és 195 1 között a közéletben a sportmozgalom volt az utolsó terület, ahol érvényesítették a szovjet típusú rendszert. Ennek magyarázata abban keresendő, hogy Hegyi Gyula, a sporthivatal elnöke a végletekig harcolt egy polgári látszató vonulatért. Ebbe a vonulatba lépett be Sebes Gusztáv, a Magyar Kommunista Párt sportosztályának munkatársa, a SZOT sportosztályának vezetője, később pedig az OTSB egyik elnökhelyettese, aki — többek szerint — propagandát csinált abból, hogy munkásmozgalmi múltja volt! Egyesek egyenesen így fogalmaztak: „A munkásmozgalmi, kommunista háttérrel jött a labdarúgásba, és lett egyeduralkodó." A kitűnő sportújságíró és író, Feleld László jól tudta utánozni, és hanghordozását is érzékeltetni: „Elvtársak, mi, akik a munkásmozgalomban nőttünk fel, tudjuk, hogy..." Ha elfogadjuk a fenti ítéletet, akkor ki kell mondanunk: nem arról volt szó, hogy egy zseniális futballszakember, Farkas Mihály akkori honvédelmi miniszter szavával „stratéga" alakított csapatot, hanem a hatalom egyik kedvence ráerőltette akaratát a többiekre. Az az ember, akit megint csak a kor szült, abban a társadalomban, amely elvetette