Dr. Szabó Lajos: Volt egyszer egy Aranycsapat... (A Sportmúzeum Kincsei 4. Budapest, 2004)

A Bukovi—Baróti—Lakat hármas mellett Bozsiké volt a főszerep. „Cucu" is ott állt a kormányrúdnál. Az 1949-ben lezuhant olasz válogatottat tíz évig nem tudták pótolni. Mi három év alatt feltornáztuk magunkat. Ebben nagy érdemei vannak Bozsiknak, Grosicsnak, Sándornak, Budainak, Hidegkútinak és Tichynek. És Bozsik sokat póbált szíve talán itt tört meg... Röviden ez a magyar aranycsapat története. Sokszor felvetődött, hogy mi van, ha nincs az 1956-os forradalom és együtt maradnak. Meggyőződésem — és ebben nem vagyok egyedül —, hogy az 1958-as világbajnokságon megszerezték volna az aranyérmet! Ha belehalnak is. De hát ahogy mondani szokás, a sors könyvében másként volt megírva. Simone de Beauvoir francia írónő jegyzi meg egy helyütt: „Ha elég hosszú ideig élsz, látni fogod, hogy minden győzelem végül vereséggé változik." Hérakleitosz nagy becsületszavában viszont azt igéri: „Vesztünk, vesztünk, de az egész át fog fordulni az ellenkező irányba. Kevés az ilyen szép vigasztalás, őszülő főnek főleg." Most kinek higgyünk? Csak az bizonyos, hogy az aranycsapat léte — örök. KŐ ANDRÁS