Dr. Szabó Lajos: Volt egyszer egy Aranycsapat... (A Sportmúzeum Kincsei 4. Budapest, 2004)

a német csapat világbajnoki címe az ajzósze­reknek is köszönhető. A vád élénk vissz­hangot váltott ki német és magyar földön egyaránt. Megszólaltak a még élő, akkori főszereplők (sajnos már kevesen vannak) és az utódok. És mindkét oldalon cáfolták a rágalmakat. Megszólalt többek között Bcckcnbauer, a németek későbbi világbaj­nok futballistája is. Azt mondta: — Ne vegyék el hőseinktől azt, ami az övék. A média néha, kínjában, olyan témákat dob felszínre, amelyektől újabb olvasókat és példányszámnövekedést remél. Aztán szálldo­gálnak olyan hírek is, amelyekre mindig lesz „vevő". Hogy ugyanis a magyar csapat tagjai Mercedeseket kaptak azért, hogy átengedték a győzelmet a németeknek... Balgaság. Tény viszont — ahogy Sebes Gusztáv is írta —, hogy az 1954-es világbajnokság után nem tört meg a magyar aranycsapat lendü­lete és egymás után aratták fényes győzel­meiket, ahogy a „világ legjobb csapatának" illett. Egy-egy döntetlen csúszott csak be (az osztrákok és a szovjetek ellen idegenben), amikor 1955 szeptemberében a szovjet válo­gatott először jött Budapestre. A szurkolók körében elterjedt, hogy a szovjetek ellen nem szabad győzni. (1952 májusában Moszkvá­ban: Moszkva-válogatott—Magyarország 1:1; néhány nappal később: Moszkva-váloga­tott—Magyarország 2:1.) Buzánszky Jenő, az aranycsapat egykori játékosa szerint rettentő durva mérkőzés volt mind a kettő. — Mi lehetett a durvaság oka? — kérdeztem. — Az olimpia — felelte. — A magyar csapat már ért el eredményeket, a szovjetek pedig meg akarták mutatni... Hogy mondjam? A szovjet felsőbbrendűségi érzés benne volt mindenben; a sportban is. Hogy igenis ők a legjobbak. Erőfelmérő, erő fitogtató mérkő­zés volt. Egy tény: nagyon kemény meccs volt. Az oroszokkal mindig nagyon kemény meccseket vívtunk. 1955-ben a Népsta­dionban is. Habár — Sebes Guszti bácsival az élen — azt lehet mondani, hogy dupla pré­miumot ígértek. — A szovjetek ellen? — Igen. Az volt a politkusok célja, és Guszti bácsié is, hogy megverjük az oroszo­kat, és a magyar közvéleménynek be tudjuk bizonyítani: mendemonda, hogy nem győz­hetünk ellenük. — Mennyi volt az a dupla? — Hát ez az, amit mi sem tudtunk. Mert nekünk sohasem mondták meg, hogy ennyi és ennyi pénzért játszunk. Akkoriban ezt nem lehetett! Egyet viszont tudtunk: ha nyerünk, akkor kapunk prémiumot. De mindig taka­rékbetétkönyvben fizettek. Ha kinyitottad, akkor megtudtad, mennyi pénz van benne. S ha úgy gondoltad, kevés, mehettél panaszra a jóistenhez. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a 87. percig l:0-ra vezetett a szovjet váloga­tott, de aztán Puskás tizenegyesből egyenlí­tett és ez maradt a végeredmény. Ha Puskás azt a tizenegyest három perccel a mérkőzés vége előtt nem lövi be, a mai napig nem mosták volna le a csapatról, hogy lefeküdtek a szovjeteknek! A pénzről még annyit, hogy a világhírű magyar játékosok néhány dollár zsebpénzt kaptak, miközben engedélyezték a csempé­szést, amely szintén a legendárium része volt 1954 végéig, illetve 1955-ig. Némelyik játé­kos írásos szerződést kötött egyik-másik vállalattal, és nagy mennyiségű árut szállított a nyugat-európai mérkőzésekről. Hidegkúti egy alkalommal olyan sok kötőtűvel érkezett

Next

/
Thumbnails
Contents