Dr. Szabó Lajos: Volt egyszer egy Aranycsapat... (A Sportmúzeum Kincsei 4. Budapest, 2004)

TU RAI (TILL) ISTVÁN (1925-) a Vasas SC kapusa, 1949-ben 1 ízben állt őrt a válogatott csapat hálója előtt. — A jó képességű játékos megfelelő tapasztalatok nélkül került a „mély vízbe". A legjobbak közötti szereplése (Csehszlovákia ellen 2:5) nem járt a remélt sikerrel. Klubcsapatában meghízható kapusnak bizonyult. Jól helyezkedett, bátran futott ki. Különösen a magas labdák elhárításában jeleskedett. Csak rövid ideig szerepelt az élvonalban. VÁRHIDI (VINKOVICS) PAL (1931-) a Budapesti Dózsa és az Újpesti Dózsa középhátvédje, 1954 és 1951 között 10 mérkőzésen öltötte magára a címeres mezt. — Kitűnő fizikumú védőjátékos volt. Jól helyezkedett, határozottan szerelt. Kifogástalanul rúgott és fejelt. A közelharcokban rendre felülmaradt, de néha átlépte a szabályok kereteit. A legjobbak között sem okozott csalódást. VIRÁG ISTVÁN (1928-) a Budapesti Dózsa balösszekötője, 1953-ban 1 alkalommal játszott a válogatott csapatban. — A robbanékony, technikás labdarúgó játékát mozgékonyság, jó kombinációs érzék és megfelelő lövőkészség jellemezte. Nem kifogástalan életmódja miatt formája gyakran hullámzott. ZSEDELY SÁNDOR (1924-) a Salgótarjáni Tárna balszélsője, l 949-ben 1 alkalommal volt válogatott. — A bányászok játékosa gyors, ügyes labdarúgó volt. fó érzékkel vett részt az összjátékban. Mozgékonyságával és cseleivel nehéz feladat elé állította az ellenfél védelmét. Kapura is veszélyt jelentett.