Dr. Szabó Lajos: Volt egyszer egy Aranycsapat... (A Sportmúzeum Kincsei 4. Budapest, 2004)

RÚZSA SÁNDOR (1920-) a Kispesti AC, majd a Budapesti Honvéd kapusa, 1949-ben és 1950-ben 2 mérkőzésen védte a magyar válogatotthálóját. — Magas termetű, egyszerű megoldásokkal, de biztonságosan védő kapus volt. Nem igyekezett káprázatos bravúrokat bemutatni, de potyagólt is ritkán kapott. Jól helyezkedett és határozottan Jutott ki. Különösen a magas labdák elhárításában jeleskedett. SAM US LAJOS (1928-) a Bp. Dózsa jobbösszekötője, 1953-ban 1 esetben volt válogatott. — A lila-Jehérek csatára a támadósor minden helyén szerepelt. A gyors, mozgékony, gólerős játékos a mezőnyben is kitűnt, de leginkább robbanékony kiugrásaival hívta Jel magára ajigyelmet. SIPOS (S1PSZKY) ISTVÁN (1928-) a Szegedi Honvéd jobbhátvédje, 1953-ban 1 mérkőzésen kapott helyet a legjobb tizenegyben. — A keménykötésű, meghízható, jó képességű szegedi játékos határozottan szerelt, kitűnően rúgott és Jejelt. Különösen hosszú előreadásai voltak hasznosak. Ezekkel veszélyes ellentámadások kibontakozását segítette elő. SZILAGYI I GYULA (1923-) a Vasas SC középcsatára, 1941 és 1950 között 12 alkalommal öltötte magára a címeres mezt és 9 gólt szerzett. — A piros-kékek nyurga, hosszúra nőtt „Sziszi"-je kitűnő képességű, korszerűen játszó középcsatár volt. A labdát mindkét lábbal jól kezelte. Fejjátékban kevesen vehették Jel vele a versenyt. Sokat mozgott a mezőnyben és ügyesen osztogatott. Kapu előtti helyzetfelismerése és gólképessége egyenesen „Jélelmetesnek" bizonyult. Lábbal ésjejjel állandóan veszélyeztette az ellenfél hálóját. Mindig sportszerű eszközökkel és példás lelkesedéssel harcolt. Talán egyetlen hiányossága akadt: elég nagy helyre volt szüksége a labda lekezeléséhez és a lövéshez. Legjobb játékát 1950. június 4-én, a Lengyelország elleni mérkőzésen (5:2) nyújtotta. Ekkor három pompás góllal járult hozzá az idegenben kivívott biztos győzelemhez.