Dr. Szabó Lajos: Nők a magyar sportban (A Sportmúzeum Kincsei 3. Budapest, 2003)

A NŐI TORNA, GIMNASZTIKA Az iskolai testnevelés különböző iskolatípusokban való XIX. századi kötelező bevezetésével a lányok számára is lehetővé vált a torna, gimnasztika sportágakkal való megismerkedés. A modern gondolkodású, haladó pedagógusok - elsősorban a filantropisták, majd a svéd torna hívei- egyre gyakrabban értekeztek írásaikban a leányok rossz testtartásáról, amelyet a felnőtt korukban végzendő tevékenységeik pl. a varrás tovább rontottak. A Clair Ignác francia gárdakapitány által Pesten 1833-ban megalakított Pesti Gimnasztikai Iskolában már mindkét nem számára szerveztek foglalkozásokat. Voltak azonban ellenzői is a nők sportolási szokásai elterjedésének. Ok a női nem „elférfiasodásától" tartottak, s ennek a véleményüknek a sajtóban is hangot adtak. „Nekünk tisztelni kell a leányságot a nőnembéliek eredeti sajátosságait" (1837). A női sport hívei sem maradtak adósak a válasszal, igaz ehhez el kellett telnie néhány évtizednek. „Gyalázatosan vétkeznek az emberiség ellen, akik a lányokat ahelyett, hogy erőteljes asszonyokká, anyákká képeznék, gyenge idegzetű, megnyomorodott delnőkké nevelik, azt nem is említve, hogy a célszerű testgyakorlat egyszersmind szépítőleg hat" (1864). Az 1870-es évektől azonban már elcsitultak ezek a viták, a női gimnasztika, torna az iskolai testnevelés alapvető gyakorlatanyagává vált. 1881-től pedig már a szakma is megnyílt a nők számára, ekkor vehették át ugyanis oklevelüket az első szakképzett tornatanítónők. A századforduló időszakában a torna elsősorban csapatsportág volt, a mozgás együttes harmóniájára, s nem az egyéni, akrobatikus képességek fejlesztésére helyezték a hangsúlyt. Az olimpiai játékokon is csapatversenyeket rendeztek, az egyéni ún.szerenkénti versenyzés csak 1945 után vált általánossá. A magyar női tornasport már az 1950-es években kitűnő eredményeket ért el.mind a csapat mind az egyéni döntőkben. A kéziszercsapat olimpiai aranyérme 1952-ben a csapatszellemet dicsérte, de Keleti Ágnes, Korondi Margit az egyéni döntőben sem talált legyőzőre. A magyar női tornasportnak -hasonlóan az úszáshoz- is több évtizedig kellett várnia a következő nagy sikerig (Onódy Henrietta, 1992, Barcelona, ugrás) bár közben számos kiváló versenyző (Békési Ilona, Egervári Márta, az 1972-es müncheni csapat tagjai) nagyban hozzájárultak a magyar női tornának a világ élvonalában tartásához. A torna, gimnasztika kényszerű szabadidő sportos formáját jelentette az 1950-es évek politikai tartalmú MHK (Munkára Harcra Kész mozgalom) bemutatók rendezése, amelyet az 1970-es évektől a jazzgimnasztika, aerobik gyakorlatok modern zenével való összekapcsolása váltott fel. Ez a forma vált a mai napig népszerűvé, s jelenti a mozgás élményét országszerte több tízezer magyar leány és nő számára.