Siklódi Csilla szerk.: Tradicionális sportok, népi játékok (A Sportmúzeum Kincsei 2. Budapest, 1996)

Tradicionális sportok, népi játékok (Siklódi Csilla)

Helytelen lenne azt gondolni, hogy a felnőttek sportolnak, a gyerekek pedig játszanak. A legegyszerűbb játékok közé tartoznak az erőt, gyorsaságot, ügyességet összemérő tevékenységek, mint a versenyfutás, birkózás, vagy azok a labdajátékok amelynek számtalan változatát ismerjük a népi kultúrából. Ezeket az ünnepekhez, egyéb összejövetelekhez kapcsolódóan a felnőttek, főleg a fiatal felnőttek, a legények és lányok is szívesen űzték. Ha ugyanezeket a játékokat szabályozott körülmények között, meghatározott térben, pályán, előre rögzített szabályok szerint játsszák, akkor már sportolnak. Fontos különbség még, hogy a sportolók eredményeit mérik, feljegyzik a versenyben elért eredményétől függetlenül is, míg a játékban csak a győztes számít, de legtöbbször nevüket nem őrzik meg. A népi játékokban a legjobbak teljesítménye a helyi mondákban szerepel egy ideig, de soha nem metrikus formában, ezért az idők folyamán az emlékezetnek megfelelően színeződhet, változhat. Ez sem olyan szabály azonban, amely alól nem lenne kivétel, sőt rögtön alapjaiban kérdőjelezhetjük meg, ha számításba vesszük, hogy napjaink legfontosabb, világméretű sporteseményének, az Olympiai Játékoknak már a nevében is meghatározóan a játék szó szerepel. Tudjuk azt is, hogy az ókori görögöknek azokon az Olympiában, Delphoiban vagy Némeában megrendezett versenyein amelyek a mai olympiák gyökereit jelentik, szintén csak a győztes nevét jegyezték fel, a teljesítményt nem mérték, nem tudjuk a 2. vagy 3. helyezettek nevét sem. Sport volt akkor ez, vagy játék? A kérdés megválaszolásához tudnunk kell azt a bevezetőben is említett fontos körülményt, hogy a versenyek a népi hagyományokban szerepelnek-e, vagy csak egy réteg, leginkább az arisztokrácia szokásai közé tartoznak. Az kétségtelen, hogy a négyévenként megrendezett olympiai játékok az egész görög kultúrának az egyik legjellemzőbb megnyilvánulásai közé tartoztak, hiszen még az időszámításuk alapját is ez adta. A kutatások kimutatták, hogy a társadalom mindenkori viszonyai szerint alakultak az olympiai versenyeken résztvevők társadalmi rétegződése. A legkorábbi időszakokban, a homéroszi mondákban is leírt versenyeket - Patroklosz halotti torán rendezett kocsiverseny, futás és más küzdelmek - a vezérek egyike, Achilles rendezte, ő ajánlotta fel a díjakat is. Az Olympiában szereplő ifjak között is az archaikus időszakban többségben voltak az arisztokrata családból származók. A demokrácia fejlődésével párhuzamosan nőtt az "egyszerű polgárok" száma. Magyarázatát nemcsak az arisztokrácia szerepének csökkenésében kell keresnünk, hanem inkább abban, hogy a szabad polgárok számára lehetővé vált a gymnasinokban, a görög iskolában való tanulás. Itt a szellemi és fizikai nevelésre egyforma hangsúlyt helyeztek, az ifjakat az irodalom, filozófia, zene, és más művészetek mellett a város által fizetett edzők készítették fel a küzdelmekre. Nem véletlen tehát, hogy a legfontosabb játékoknak (Olympia, Delphoi, Nemea, Isthmia, Athén) elválaszthatatlanul része volt a lírai és/vagy zenei verseny is.