Siklódi Csilla szerk.: Tradicionális sportok, népi játékok (A Sportmúzeum Kincsei 2. Budapest, 1996)

A sportjáték fogalma és osztályozása jász és kun sportjátékok alapján (Szabó László)

használják, de nem értelmezik. Magam, mint egykori sportoló, sőt a sportról cikkeket is író néprajzos úgy vélem, hogy a játéknak és a sportnak egyaránt lényege a mozgás, ezen belül az ügyesség, találékonyság, helyzetfelismerés, s így - hiszen valamennyi gyermekjáték mozgásra épül vagy mozgás kíséri - a sport és a játék egymással szorosan rokon fogalom. Mégis, a sportjátékok közé csak azokat számítjuk, amelyekben a lényeg a mozgás, ez az uralkodó elem, akár egyéni, akár csoportos (csa pat-) játékról van szó

, A sport és a sportjátékok fogalma még egy téren különbözik és függ össze: a játék komplex fogalom: állandó mozgás, szellemi készültség, szövegek, dallamok és a játszók közösségének teljes értékű jelenléte jellemzi. A sportban ez másképp van. Ott sportolókra és közönségre (szurkolók) oszlik egy esemény, s ezek között funkciómegosztás is van. (Ami ma pl. meccseken a szurkolók szórakozása: bekiabálás, szövegek skandálása, stb., ez hajdan a résztvevők, a játékba aktívan is bekapcsolódók feladata és privilégiuma volt.) Ahogyan a sportban vannak, s lényegesek a korosztályok, úgy a népi játékok különböző változatait is más-más korosztályok játszhatták (ld. bigézés); a mozgás jellegét, mértékét tekintve az egyikben még sportnak minősülhet a játék, a másikban már nem. Ezeket figyelembe véve határesetként említhetjük pl. a "golyózást", "gombozást", amit aki ismer tudja, hogy akár százszor is le kell hajolni, guggolni egy játékmenetben. Ugyanúgy határeset pl. a hangadó játékok köre: a "zúgattyú", "kereplő", s mások, ahol akár órákon át forgatják, zúgatják a játékszert. Mozognak, mégsem a mozgás a játék lényege. Határeset pl. a "hintáztatás" (egy üveg alma...), amelyben a "hintalökő" van állandó mozgásban, a "hosszú lábú gólya bácsi", amely, ha alacsonyabb korosztály játszotta, sportjáték is lehet, míg magasbbaknál már nem ez a lényege. S sorolhatnók. Ide lehet venni a sportként létező íjászat megfelelőjét, a nyilazási (célbalövést) vagy a karóra dobott karika játékot (ügyességi), a "nyúglizást" (sárgömb besuhintását a folyóba: kié megy messzebb...), s a "szűrést" (vízen kacsáztatott lapos kő vagy sárdarab). Nem is beszélve bizonyos rejtvény játékokról, amelyeket mozgás is kísérhet: "zálogosdik", "mosogatórongy", "szélkakas", "három gombóc", "köszönjön a négy saroknak". Mindezeket azonban nem számítjuk a sportjátékokhoz. Ha tekintettel vagyunk a korra, nemre is, és egyértelműek akarunk lenni, akkor azt mondhatjuk, hogy a sportjátékoknál lényeg a mozgás túlsúlya, de ennek mértékét korhoz és nemhez is kell viszonyítanunk, csakúgy, mint a sportban, ahol a korosztályok és nemek versenye elkülönül. A szabadtéri, sportszerű játékok hazánkban vidékenként, közösségenként más-más szabályok szerint, olykor azonos eszközökkel folytak. Máskor meg eszközei különböztek, mint pl. a bigénél, amelyet üthették bottal vagy kb. 10-12 cm széles nyeles falappal. Ám ennél is bővebb a leltár, mivel a két vizsgált etnikai csoport (jászok és kunok) esetében településenként is lehet eltérés a játékok nevében,