Siklódi Csilla szerk.: Tradicionális sportok, népi játékok (A Sportmúzeum Kincsei 2. Budapest, 1996)

A sportjáték fogalma és osztályozása jász és kun sportjátékok alapján (Szabó László)

Szabó László A sportjáték fogalma és osztályozása jász és kun sportjátékok alapján A címen valójában jászsági és kunsági sportjátékokat értünk. Azért kell ezt hangsúlyoznunk, mert többnyire olyan játékokról van szó, amelyek megtalálhatók az ország egymástól távoli területein, tehát speciálisan egy vidékhez sem köthetők. Egyetlen példát említünk, a bigézést. amely az ország különböző részein elterjedt, s a legkülönbözőbb névvel illetik. A Magyar Néprajzi Lexikonban (leszámítva a bige és egyéb szavak hangalakváltozatait) "bige", "brincka", "peca", "pilincka", "dóié" néven szerepel, de nincs ott a hajdúsági "peckezés" és számos más tájnyelvi névalak. Ha pedig azt nézzük, hogy milyen a játék, még változatosabb leírásokat találhatunk. Az idézett lexikon több formát sorol fel: említi a lyukra, körre, botra dobó változatokat. A Jászságban, Jászkiséren pl. lyukra játszották, a Nagykunságban lyukra és körre is. Ugyanakkor mérhették lépésben vagy bottal a távolságot - a hajítás vagy ütés hitelesítésére. A játék menete Kriston Vízi József szerint a palóc vidéken rendkívül egyszerű: elütik, visszadobják, megállapítják a sorrendet, majd az ütés távolságát mérik meg. Ugyanígy írta le Csete Balázs is Jászkisérről ( a szereplők nevének eltérő megnevezésével) vagy Cs. Kiss Imre Karcagról. Ezzel szemben magam a Tiszaháton, illetve Fehérgyarmaton, ahol én is játszottam e játékot gyermekkoromban, egész bonyulult szabályát figyelhettem meg: "alul- és felüllevők" állnak csapatban egymással szemben, és már nagy küzdelem folyik a sorrendért is a csapaton belül. Lehet a bigét "újráztatni" vagy "szűrni" (azaz, a felpattanó bigét kisebb csapásokkal többször megütni a levegőben), amely a távolság szorzószámává válhat (dupla, tripla, négyszeres...). Ez persze a szereplők elnevezését is differenciálja, szaporítja, s tovább növeli az eltéréseket. Különbség van abban is, hogy kik játszották: gyermekek, suhancok vagy legények. Ám mindenütt jellegzetes tavaszi játék, amelyet leginkább húsvétkor -húsvét táján- kezdtek az idő nyíltával, s olyan korú fiatal fiúk játszották, akik még nem jártak kocsmába. A nyári munakidőben már legfeljebb kisgyermekek űzték, s ha hosszú ősz volt, ismét a munkaképes suhancok művelték vasárnapi szórakozásként. A legények bigézése viszont mindig és mindenütt valóságos sporteseménynek számított, eladó lányok, sőt felnőttek nézőközönsége előtt, a falu téres, gyepes helyein. Magyarázatra szorul a sportjáték(ok) kifejezés is. Niedermüller Péter a "Magyar néprajz"-ban vagy Kriston Vízi József a Palócok IV kötetében nem írja körül e fogalmat, csakúgy, mint más korábbi vagy újabb munkák sem, amelyek