Siklódi Csilla szerk.: Tradicionális sportok, népi játékok (A Sportmúzeum Kincsei 2. Budapest, 1996)

Méta, csürök, karika (Kriston Vízi József)

számát is! És ismereteink szerint Ottó József az első hazai játék szakíróink közül, aki pontosan megadja a játék- és a játszótér közérthető definícióját, az ezek kialakításához szükséges feltételeket, olyanokat, amelyek megvalósítására s mi több: karbantartására túlszabványosított korunk tervezői is csak reménykedve gondolnak /ivókút, lugas, árnyékszék, sövény-kerítés, parkgondnok stb./. Ez már a Pál utcai fíúk-ból is sugárzó nosztalgia, a szabad és önfeledt játszások terének /"az édes grund"/ elvesztésének évtizede, amikor H. GABNAY FERENCZ etnográfus sorozatot szentelve a fővárosi gyermekjátékoknak, a Városmajor és a Vérmező vagy a Kereszt-, a Bocskay- meg a Fehérsas-tér zöld búvóhelyeit emlegeti. A nagyvároslakó ADY ENDRE - a reá oly jellemző sajátos stílusban és hangulattal - ezt így idézi föl: "Valamikor labdatéren/ Hét fiúk ha összekaptunk sorshúzáson,/ Ki az az egy nem osztozó/ Labdaverő boldogságon,/ Ki az az egy ki ne játsszon,/ Engem dobott ki a sors,/ Mindig engem, mindig engem..." /Dalok a labdatérről, 1912/. A magyar népi sportjátékok csaknem elfeledett vagy az indokoltnál ritkábban forgatott szerzői között nem csupán a múlt századi elődöket, hanem közelmúltunk egynéhány érdekes egyéniségét is megtalálhatjuk. Néhányukra - s ezért egyáltalán ne szégyelljük a valamire való jubileumokat! - születési vagy halálozási évfordulójuk, közelgő emléknapjaik irányíthatják az egyre lanyhuló szakmai közfigyelmet. így GÖNCZI FERENC és EGYÜD ÁRPÁD Somogy megyén is túlmutató munkásságára még ez évben illő külön is időt szentelni, - legalább Kaposvár valamely szellemi műhelyében összegyűlve. A legendásan sokoldalú néprajzkutató: KRESZ MÁRIA életművét is csak akkor láthatjuk majd teljes egészében, ha a pálya első szakaszában született kalotaszegi Ny ár szó-monográfiája végre -valahára teljes terjedelmében megjelenik! A 85 éve született, s immár húsz esztendeje halott LAJOS ÁRPÁD, a magyar népi játékok nagyszerű huszadik századi kutatója gyakorlatilag folyamatosan rendszerezte és közölte kitűnő gyűjtéseit, valamint módszertani megállapításait. Eltekintve néhány kivételtől, Lajos Árpád mindvégig Miskolcon publikált,- ez magyarázhatja, hogy neve nem cseng igazán ismerősen a hazai vagy a külföldi sportjáték-szakemberek körében. Mindemellett az is tény, hogy Lajos Á. már kezdő /majd állás nélküli/ pedagógus évei alatt egy igen jelentős könyvvel, az 1940-ben napvilágot látott A magyar nép játékai cíművel lepte meg kortársait. Az ún. mozdulatutánzó, csapatokban mérkőző, énekes-táncos, futó-kergető, kézügyességi, stb. játékok válogatottan szép gyűjteménye a területét vesztett Magyarország így is gazdag, akkor még élő játékhagyományát tárta olvasói elé. Habár a szellemi letéteményes, a miskolci Hermann Ottó Múzeum hívószavára már 10 évvel ezelőtt is emlékülést szenteltünk a közelmúlt e ragyogó egyéniségű játékkutatójának, a leg-