Siklódi Csilla szerk.: Sport Anno (A Sportmúzeum Kincsei 1. Budapest, 1993)

Vermes Lajos a „gáncsos lovag" (Siklóssy László)

káról való visszavonulását igen sajátos okkal magyarázta. A helyi lapban közleményt jelentetett meg: - ,, Vermes Lajos a szabadkai községi főgimnáziumnál négy év óta elfoglalt tanári állásáról leköszönt. Oka az, hogy a Cyclists Touring Club Magyarország, Románia és Szerbia egész területére viadalrendező consul]ává nevezte ki; consul gentleman felfogás szerint csak amatőr lehet." Vermes meg volt győződve, hogy az emberek — nem tudván miről van szó — a h áront országra hatáskörrel bíró viadalrendező konzul előtt le fognak borulni. Ehelyett azonban inkább mosolyogtak. Vermes ismét hanggal és pennával akart győzni. Ez nem sikerült. Ellenben megadatott neki, hogy érvényesüljön azzal, ami benne igazi érték van. Még mindig akadt hely, ahol sport tudását megbecsülték. A kolozsváriak már j890-ben kiadott KACévkönyvükben legkiválóbb bajnokaik sorát Vermessel fejezték be; a legszebb szavakkal emlékeztek meg róla, sőt fényképét is közölték. Elmondtak róla mindent, amit tudtak és amit elhittek. Vermesiáda természetesen ide is becsúszott. Itt olvassuk pl., hogy Vermes szorgosan kutatta a magyar atlétika történetét. Ezt elhisszük. Azt azonban már fejcsóválva fogadjuk, hogy Vermes feltárta a Mátyás idejében történt távgyalogló versenyt Budáról Kolozsvárra és Wesselényi Balaton átúszását. Ezt az utóbbi adatot mindenesetre használhatjuk annak megállapítására, hogy Wesselényi állítólagos Balaton átúszását — amely valóságban soha nem történt meg s amelyet maga Wesselényi soha nem állított — Vermes terjesztette el. ' A derék, jóhiszemű kolozsváriak a maguk becsületes sportrajongásában tárt karokkal fogadták Vermest, aki évekig körükben működött. Hivatalos álláshoz is jutott: ő lett a kolozsvári egyetem és az unitárius gimnázium tornatanára. Mintha két emberrel állnánk szemben: a kolozsvári Vermessel és a bácskai Vermessel. Ez a második javíthatatlan. Nyaranként visszavisszatért ide, folytatta a versenyek szervezését, de ezek már nem jelentettek akkora eseményeket az ország sportéletében. A gombamód szaporodó sportegyesületek megosztották a közönség érdeklődését. Vermes Lajost azonban nem lehet csak úgy elfelejteni. Egy korabeli lap így írt róla: — „Az atlétika, a testedzésnek nemes sportja, hova-tovább nagyobb téri hódít az ifjúság körében, úgyhogy csak itt a fővárosban is szerit-számát se lehet tudni a még mindig szaporodó testedző sportegyesületeknek; és ezen sportegyesületek közül egyetlenegy sem rendelkezik csak némileg is kielégítő s a célnak megfelelő versenypályával, ahol a tagok az atlétika különböző netneiben gyakorolhatnák magukat. Pa/icson, az atléták Mekkájában, nagy dolgok történtek, pedig már-már feledésbe kezdett menni, hogy a múlt évben a híres országos palicsi versenyek elmaradtak és hogy a versenyek még híresebb viador rendezőjéről sem lehetett hírt hallani, azt hitték már, hogy nyugalombavonult az örökké versenyző atléta. Vernies Lajos. 200 érmével, 50 serlegével, címeivel és biciklelvel egyetemben. Pedig hát dehogy nyugodott ő, most lett csak igazán első, nem is versenyzett, mégis győzött." Most az egyszer nem beszélt (pedig szeret), hanem cselekedett, most szánta rá magát a legnagyobb dologra; megépítette az országban az