Siklódi Csilla szerk.: Sport Anno (A Sportmúzeum Kincsei 1. Budapest, 1993)

Az első olimpiák (Siklódi Csilla)

át hirdesse annak dicsőségét, aki ezt kapta. Az egyik ilyen, — Elek Ilona tiszteletére ültetett fa —, ma is megtalálható Budapesten. A győzelmek sorát a birkózók kezdték, a szabadfogású versenyekben Zombori Ödön és Kárpáti Károly, kötöttfogásban Lőrincz Márton diadalmaskodott. Mielőtt a férfiak a pástra léptek, már volt egy vívó aranyérmünk Elek Ilona jóvoltából, aki tőrvívásban az előző két olimpia bajnoka előtt szerezte meg az első helyet. Kardcsapatunk ismét az olaszokkal, az örök ellenefelekkel szemben vívta ki az elsőséget. Egyéniben is a hagyományoknak megfelelően magyar bajnokság született, Kabos Endre győzött a döntőben. Magyar szempontból a legeredményesebb napon három bajnokság is született. A bajnokok nevét ,,Csík-Csák—Lőrincz" még ma is szinte jelszóként emlegeti az idősebb sportszerető közönség. Csík Ferenc nagy meglepetésre győzött az esélyesnek tartott japánok előtt a mindig kiemelkedő érdeklődésre számító 100 m-es gyorsúszásban. Ezzel a nagy elődök. Hajós és Halmay örökébe lépett. Kádamé Csák Ibolya, az egyetlen atlétanő a magyar csapatban, a magasugrás döntőjében hármas holtversenyben 1.60 m-es eredménynyel végzett és csak egyedül ő ugrotta át a holtverseny eldöntéséért a 162 cm-es magasságot. A vízilabda-csapat nagy izgalmak között védte meg olimpiai bajnoki címét. Utolsónak az ökölvívó küzdelmek során Harangi Imre az aranyért vívott döntő küzdelem során azzal okozott nagy izgalmat szurkolóinak, hogy felrepedt, erősen vérző szemöldöke miatt az orvos nehogy leléptetése mellett döntsön. Szerencsére rövid fontolgatás, tanácskozás után továbbengedték a küzdelmet, és így Harangit hirdethették ki győztesnek. A berlini olimpia, eltekintve a „nem árja" versenyzőkkel szemben sokszor éreztetett német ellenszenvtől, és a náci politikai mozgalom versenyeket is beárnyékoló szerepétől, a magyarok számára a legszebb emlékű, legsikeresebb olimpiai játékok közé sorolható.