Cseh Valentin szerk.: „70 éve alakult a MAORT” – tanulmányok egy bányavállalat történetéből (2009)
Magyarics Tamás: Az Egyesült Államok és a MAORT államosításának kérdése
As^ T.gyesiilt Alkwwk és a MAORT álltimositásának kértlése kompenzációt kapni - ebbe a kategóriába esett a MAORT, s a legnagyobb összegű kárpótlást jelentette ezen belül (28 millió dollárt; az összes követelés kezdetben 226 millió dollár volt) -; harmadrészt még a második világháború előtt Magyarországon felhalmozódott adósságokat szerette volna visszakapni; negyedrészt a háború után Magyarországnak adott ún. Standstillhitelek értékét kívánta megszerezni; s végül egy 1951-ben elkobzott amerikai katonai repülőgép értékét számolták fel az amerikaiak. A vagyonjogi tárgyalások a magvar Külügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium bevonásával végül 1964-ben kezdődtek, de mivel az amerikai igények jóval meghaladták a magyarokéit, Budapest a másik fél kifárasztására törekedett. Ugyanakkor a magyar vezetés polidkai és gazdasági okokból szerette volna az ún. legnagyobb kedvezményt megszerezni a kétoldalú árucsere forgalomban, ám erre kizárólag akkor volt esélye, ha rendezi a fennálló pénzügyi és vagyonjogi kérdéseket. Az amerikai célok pedig inkább politikai természetűek voltak. Lyndon B. Johnson 1964 márciusban beszélt először nyilvánosan a „hídépítési" politikáról, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy az Egyesült Államok megpróbált minél szerteágazóbb és sokrétűbb kapcsolatrendszert kialakítani a közép- és kelet-európai csatlós államokkal annak érdekében, hogv fokozatosan lazítsa a Szovjetunióhoz fűződő kötelékeiket. A hidegháború mindenek előtt az emberek „eszéért és szívéért" folytatott küzdelem volt a két fél között és ebben az összefüggésben az amerikaiak hajlandók voltak anyagi áldozatokra is. Más szavakkal: a fiskális szemléletet felülírta a nagypolitikai stratégia. Ennek megfelelően az Egyesült Államok kormánya 1970-ben bejelentette, hogv a kártérítési és pénzügyi követeléseit draszdkusan 35.7 millió dollárra mérsékli. Mint kiderült, még ez az összeg is elfogadhatatlan volt a magyar vezetés számára. Ismét a nagypolitika szólt közbe: 1972-ben Richard M. Nixon és Henry A. Kissinger politikai offenzívát indított a kommunista nagyhatalmak - Kína és a Szovjetunió közötti ellentétek kiaknázására. Az átfogó stratégiai cél érdekében a másodlagos jelentőségű, de esetlegesen zavaró tényezőket ki akarta iktatni a republikánus kormányzat. 1972 októberében végül megállapodás született az Egyesült Államok és Magyarország között: Budapestnek 18.9 millió dollárt kellett ennek értelmében fizetni 20 év alatt. A hivatalos szerződést Vályi Péter miniszterelnök-helyettes és William P. Rogers külügyminiszter írta alá 1973. március 6-án. Az évtizedes vagyonjogi tárgyalások egyik sarkalatos kérdése a MAORT ügye volt. Miután ennek a vállalatnak az értéke volt a legnagyobb, a magyar tárgyalók elemi érdekében állt, hogy a lehetőség szerint minél nagyobb mértékben hiteltelenítsék az amerikai követeléseket. A célravezető mód a kommunista vezetés számára annak a fikciónak a fenntartása volt, hogv a MAORT elleni fellépés jogszerű volt annak idején; azaz, valóban szabotálták a termelést a vállalatnál 1945-öt követően. Ráadásul tovább bonyolította a helyzetet, hogy a MAORT elődje, az EUROGASCO 1933-ban negyven évre kapta a kutatási és termelési koncessziót, így a viták tárgyát képezte az is, hogy az 1948-ban gyakorlatilag a magyar állam kezébe került vállalat által a hátralévő negyedszázad során kitermelhető mennyiségből mekkora nyereség illette volna meg az amerikai részvényeseket. Amikor azonban a vagyonjogi tárgyalások végére hivatalosan is pont került 1973-ban, az eredeti koncessziós idő is lejárt és Washington nem erőltette tovább ezt a kérdést sem.
