Cseh Valentin szerk.: „70 éve alakult a MAORT” – tanulmányok egy bányavállalat történetéből (2009)

Magyarics Tamás: Az Egyesült Államok és a MAORT államosításának kérdése

került, ugyanis a Bárdossy-kormány 1941. decemberben azt közölte a budapesti amerikai nagykövettel, hogy 'hadiállapot' állt be a két ország között. December 12-én, Magvarország megszakította a diplomáciai kapcsolatokat az Egyesült Államokkal. A MAORT az iparügyi miniszter rendelete értelmében 1941. december 20-án a Pénzügyminisztérium kezelésébe került. Még ezt megelőzően Varga József miniszter felkérte a vállalat elnök-vezérigazgatóját, Paul Ruedemannt, hogy hagyja el Magyarországot. (Ruedemann korábban az EUROGASCO alelnöke is volt.) és felkérte Papp Simont, hogy vegye át a MAORT irányítását. Az érintett emlékirataiból ismert, hogy Ruedemann december 15-én kinevezte Papp Simont a vállalat alelnökévé és ügyvezető igazgatójává. Az amerikai vállalatvezető 1942. január 16-án indult vissza az Egyesült Államokba és ezt követően egészen a háború végéig gyakorlatilag megszakadt minden kapcsolata a MAORT-tal. Papp Simon a MAORT-perhez fűzött későbbi megjegyzései során kitért arra, hogy korábbi felettese, Ruedemann távozáskor arra utasította, hogy a döntő kérdésekben a Német-Amerikai Petróleum Társaság (D. A. P. G.) elnökéhez, Klassenhez forduljon, ám a német vezető egyrészt Ruedemann távozása után nem sokkal meghalt, másrészt gazdasági és jogi szakember lévén nem foglalkozott a termelési kérdésekkel. Ruedemann 1945. november 14-én érkezett meg Magvarországra és vette vissza a vállalat vezetését a Standard Oil Co. megbízottjaként. Magyarország- és Közép-Európa - sorsa már Teheránban eldőlt, s nem pedig- a közhiedelemmel ellentétben - Jaltában. Az 1943. november 28. -december 1. között a 'Három Nagy' által tartott első csúcsértekezleten született ugyanis döntés a második front megnyitásáról. A tény, hogy KözépEurópától távol került erre sor, méghozzá jó fél évvel a döntés megszületése után, lehetőséget adott a Sztálin vezette Szovjetuniónak, hogy hatalmas anyagi és emberi veszteségek árán, erőltetett ütemben folytassa a megkezdett offenzíváját a német és velük szövetséges csapatok ellen, mert ahogy a szovjet diktátor Alilován Gyilasznak kijelentette: minden ország befolyási övezete addig fog terjedni a háború után, ameddig a csapatai elérnek. Ráadásul később egyes amerikai vezetők, ígv Dwight D. Eisenhower a szovjetek háborús erőfeszítéseinek honorálása érdekében alkalmat adott a moszkvai vezetésnek, hogy olyan pozíciókat is elfoglaljon Közép-Európában, amelyeket az amerikaiak is megszerezhettek volna. Röviden: Franklin D. Roosevelt a nagypolitikai meggondolások miatt nem kívánta a szovjet terjeszkedést gátolni Közép-Európában. Utódja, Harrv S. Truman és tanácsadói már kevesebb illúziót tápláltak a szovjet vezetéssel és annak céljaival szemben, de alapvetően nem változott ekkor sem az amerikai Közép-Európa politika. A térség geopolidkai és geostratégiai megítélése változatlan maradt, továbbá az amerikai ún. atomdiplomációról szóló elképzelések is tévesek abban az értelemben, hogy az Egyesült Államok atommonopóliuma inkább csak papíron létezett; a hagyományos fegyveres erők tekintetében pedig a szovjetek jelentős túlsúlyban voltak a térségben. A Truman-adminisztráció eleve gyenge kártyákkal rendelkezett a közép-európai hatalmi játszmában, s ezeket a kártyákat sem nagyon kívánta kijátszani realista politikai meggondolásokból, ráadásul - legalábbis 1947-ig, a Truman-doktrína (március 12.) és a Marshall-terv (június 5.) megszületéséig - megegyezésre is törekedett a Szovjetunióval. Például, a prágai amerikai nagykövet javaslatát, hogv pár tízmilliós segélyt adjanak az akkor még függetlennek tekinthető csehszlovák kormánynak, azzal utasította el a State Department, hogy a javasolt összeg minden bizonnyal elveszne a várható politikai változások, s a prognosztizálható államosítások miatt. Magyarországon pedig az akkori amerikai követ, Arthur Schoenfeld egyfelől meggyőzte a washingtoni Export-import Bankot, hogy