Srágli Lajos: Ásványolajtermékek és kereskedelmük Magyarországon a XIX.-XX. században (Zalaegerszeg, 2005)

az iparág műszaki helyzete rendkívül rossz, nyersolaj ellátása akadozott. A finomítók még a 25 évvel előbbi műszaki színvonalnak sem feleltek meg. Az államosításkor a korszerűtlen kis finomítókat leállították. Ezzel a magyar kőolaj-feldolgozó ipar kapacitása átmenetileg háromnegyedmillió tonna/év-re csökkent, de még ezt a kapacitást sem lehetett hazai nyersanyaggal kihasználni. 1950-1954 években a kőolajfinomítók a Magyar-Szovjet Olaj Rt. (MASZOLAJ) szervezetén belül működtek, iráynyításuk egységes elvek alapján történt. Elégséges hazai nyersolajtermelés híján előbb Ausztriából, majd a Szovjetunióból importált kőolaj enyhített a finomítók kapacitás kihasználatlanságán, valamint a gazdaság ásványolajtermék ellátási gondján. A helyzetet csak az változtatta meg, hogy 1951-ben feltárták a nagylengyeli kőolajmezőt. A mező nehéz (bitumendús) olajának feldolgozására létesült a Zalai Kőolajipari Vállalat, is tükrözi, hogy termelésének fő terméke a bitumen volt. A nagylengyeli kőolaj új feladat elé állította a magyar szakembereket. Szívós kutató és üzemi kísérleti munka után sikerült megfelelő technológiát kialakítani a kőolaj korszerű feldolgozására, jó minőségű bitumenek gyártására. Az évi félmillió tonna kőolaj feldolgozására tervezett finomító építése 1952 nyarán kezdődött, és már 1952 IV. negyedévében megindult a termelés a gyár első üzemében. ír I i A zalaegerszegi kőolajfinomító építése, 1952 eredeti nevén: Zalai Aszfaltgyár. A név