Srágli Lajos: Ásványolajtermékek és kereskedelmük Magyarországon a XIX.-XX. században (Zalaegerszeg, 2005)

A magyarországi kőolajfeldolgozóipar fejlődése A XIX. században a kőolaj lepárlásának - melynek elméletét az 1820-as évekre már kidolgozták - célja a világításra szolgáló petróleum előállítása volt. Az ország petróleumszükséglete az 1870-es években kezdett jelentőssé válni. A század végén Benz első autója, majd Ford gépkocsija gyökeresen megváltoztatta az addigi kőolaj-feldolgozást. Egyszerre értékessé vált az eddig tengerbe öntött első párlat, a benzin, és azzá váltak a nehezebb párlatok, a kenőolajok is. Az ásványolajfinomítóipar Magyarországon - bár üstökben dolgozó kisüzemek már a század közepén léteztek - tulajdonképpen az 1882. évi vámtarifa-módosítás nyomán alakult ki. A XIX. század nyolcvanas éveinek végéig a kőolaj és aszfalt termelésére, feldolgozására, az olajipar A fiumei finomító építése kialakulására ugyanazok a gátló tényezők - főként a tőkehiány - hatottak, melyek az egész hazai gazdasági fejlődést hátráltatták. Kőolajból az ország behozatalra szorult. Fejlődött viszont a feldolgozóipar, Romániából, Galíciából és Oroszországból származó nyersolajat dolgozva fel. Az első jelentős finomítót Fiúméban létesítették 1882-ben, majd a következő évben Budapesten egy újabb, a Magyar Petróleumipar Rt. kezdte meg működését. Ez a finomítóipar 1900-ban 117.300 t, 1910-ben 367.200 t és 1913-ban 288.900 t termeléssel bírt. Rohamosan fejlődő kőolaj finomító iparunk (1898-ban 13 finomító működött) ekkor még nagyobbrészt nem hazai termelésű kőolajat dolgozott fel.