Papp Simon: Életem (Zalaegerszeg, 2000)

a Nyugati közeléből. Megengedték, hogy a feleségem minden nap bejöhessen hozzám, és hozzon nekem ebédet, amely vacsorára is elég volt. Persze ekkor sem beszélhettünk egymással nyíltan, mert két ávós tiszt őrzött éjjel-nappal. Ami maradék pénzem volt még, azt a zárkában, egy rozoga asztal fiókjában kellelt tartani. Megesett, hogy az őrök ennek a pénznek egy részét ellopták. A feleségemnek megengedték, hogy az őrző tiszt kezébe adja át a pénzt, amiből a reggelit és a rab borbélyt tudjam fizetni. A borbély egy szabadulás előtt álló katona főtörzsőrmester volt. Itt minden nap megborotváltak. A zárkát minden nap egy több rab nőből álló csoport takarította, és hetenként kétszer súrolta. Ezek között magas rangú katonatisztek leányai is szerepeltek. Ezekkel leveleket is lehetett volna kicsempészni. Itt minden héten volt fürdés, és minden nap sétáltattak 20 percet a keramitos udvaron. A főtárgyalás november 20-án kezdődött, és december 9-én fejeződött be. A főtárgyalás előtti napon délelőtt és délután is felkerestek ávós tisztek az Andrássy út 60-ból, és örökösen arra figyelmeztettek, hogy meg ne kíséreljem megtagadni az ávó által írt jegyzőkönyvben foglaltakat, mert annak nagyon szomorú vége lenne. Tehát már előre gondoskodtak arról, hogy ne legyen bátorságom ezt megtenni. Ekkor határoztam el, hogy az ávó szájaíze szerint fogok vallani. Azért jutottam erre az elhatározásra, mert az amerikaiak mindent elismertek a nyilvánosság előtt, amit az ÁVÓ tőlük kívánt. Én ezt tudtam, mert a jegyzőkönyveiket nekem kellett lefordítani angolból magyarra. Az amerikaiak nem gondoltak arra, hogy elismerő vallomásaikkal engem romlásba döntenek. Tudom ugyan, hogy amit vallottak, nem igaz lelkiismeretük szerint, hanem kényszerből vallották. Hiába kísérelték meg legalább eleinte az igazmondást, ha ki akartak abból a pokolból jutni, fel kellett hogy engem áldozzanak. A hazugságokat még tódítottam is, csak azért, hogy többé ne kínozzanak. Ezért mindazok, akik az én gondolkodásomat ismerték, megrökönyödéssel hallgatták a tárgyalóteremben és a rádióban, hogy én miként beszélek. De nem volt más utam, ha nem akartam magam testileg összetöretni. így gondoltam, hogy a lelki tönkremenetelt jobban elviselem, különösen ez esetben, amikor sem az amerikaiaktól, sem a magyaroktól nem kapok védelmet, amikor a terror hatása alatt senki