Papp Simon: Életem (Zalaegerszeg, 2000)

A magyarországi szénhidrogén-bányászat rövid története 1970-ig Magyarország területén a szénhidrogén-kutatások a XIX. század derekán kezdődtek. A kutatásra vállalkozók tőkeszegénysége, szakértelmének hiánya, de a bányajogi kérdések rendezetlensége is akadályozta a kőolajbányászat iparszerűvé válását. A kutatások kezdetétől 1905-ig összesen 55.500 tonna volt az ország ásványolaj termelése, de ennek is több mint 92%-a bitumenes palák és aszfalthomok lepárlásából származott. 1906-tól Böckh Jánosnak, a Földtani Intézet igazgatójának javaslatára a kormány foglalkozott a szénhidrogén-kutatások megszervezésével. A szakértők véleményének meghallgatása és a kérdés beható tanulmányozása eredményeként alkották meg az 1911. évi VI. törvénycikket, mely kimondta a kőolaj- és földgázkutatás, továbbá a termelés állami monopóliumát, de lehetővé tette a kutatás és bányászat jogának átruházását hazai és külföldi vállalkozókra. A törvény alapján a Pénzügyminisztérium egy kincstári kutató vállalat felszerelését határozta el. A vállalat eredményeit az erdélyi földgázmező, majd 1914-ben az egbelli olajmező feltárása mutatja. Az első világháború utáni megváltozott körülmények, kedvezőtlen gazdasági viszonyok közt újra meg kellett szervezni a szénhidrogén­kutatást és termelést. A stabilizáció előtt azonban a kutatások folytatására hazai vállalkozó nem akadt. A helyzet súlyosságát fokozta, hogy a Trianonban megszabott határokon belül egyetlen reményteljes terület sem maradt. A kormány 1920-ban az Anglo-Persian Oil Company-nak adott lehetőséget az 1911: VI. tc. alapján kőolaj- és földgázkutatásokra. A cég leányvállalata, a D' Arcy Exploration Co. Ltd. 1921-ben megalapította a Magyarországon bejegyzett Hungarian Oil Syndicate Ltd. nevű vállalatot, mely a Dunántúlon kutatásokat folytatott. Több évi eredménytelen kutatás után - 1927-ben - az angol tőke visszavonult Magyarországról. A rövid szünet után ismét kezdődő kincstári kutatások színterét Lóczy Lajos javaslatára 1933-ban az Alföld északi peremére helyezték át. Párád és Recsk környékének részletes geológiai megvizsgálása után elkezdődtek

Next

/
Thumbnails
Contents