Vidos Dénes: Zalai olajos történetek (Zalaegerszeg, 1990)

V. KOMORNOKI LACI ÉS MÁSOK (PORTRÉK)

Szikár alakját elnyelte a sötétség. Egyedül maradtam és fejemben valahogy előjöttek az 1956-os események és Áron bácsival kapcsolatba egy epizód az MSZMP szervezése időszakából. Megszűnt a Magyar Dolgozók Pártja és megindult a Magyar Szocialista Munkáspárt szervezése. Nagyon sokan nem akartak belépni, illetve visszalépni a kommunista mozgalomba. Kiábrándultak az emberek, nemcsak a korábbi pártvezetésből, de egymásból, a mozgalmi, a közösségi életből is elegük volt. Ilyen hangulatban tevékenykedett J. H. régi mozgalmi ember, akinek neve elé a „partizán" jelzőt illesztették, utalva a múltjára. Fáradhatatlanul járta a munkahalyeket, a vidéket és tényleg eredményesen. Vérbeli mozgalmi ember volt, pörölt, érvelt, kérlelt és soha nem sértődött meg. Pedig páran, köztük barátai is többen, elküldték a fenébe, amikor előállt azzal, hogy lépjenek be az újonnan szerveződő pártba. Nagy idegfeszültségben, türelemmel végezte munkáját. Ezek a tagtoborzó gyűlések is igen jellemzőek voltak az egész helyzetre, az emberek gondolkodásmódjára egyaránt. Voltak akik azért nem akartak belépni, mert mások már tagok, olyanok, akikkel nem szívesen dolgoznak együtt, akikkel szöges nézetkülönbségben állanak számos alapvető kérdésben. Ezek azután a nyilvánosság előtt is hosszasan vitatkoztak egymással, annak ellenére, hogy valamennyien, akik az ilyen gyűlésekre egyáltalán elmentek, baloldaliaknak, egy platformon lévőknek számítottak. Érdekes volt az is, hogy azoknak a felvételén vitatkoztak hosszasan, akik korábban aktívan tevékenykedtek az MDP-ben. Azokat, akik egy szót sem szóltak sohasem, köztük a TÜK-ben dolgozó Erzsikét, aki mindig szorgalmasan kötögetett és taggyűlésenként szépen gyarapodott a kötése, vita nélkül, egyhangúan felvették az MSZMP-be. Az egyik jelöltnél felállt egy gépműhelyi dolgozó és kertelés nélkül közölte, hogy nem javasolja a felvételét, mert az illető tagja volt a Nyilaskeresztes Pártnak. Döbbent csend követte a hozzászólást. Óriási sértésnek, vádnak számított az ilyen kijelentés. Alkalmas arra, hogy egy életre megbélyegezzék az illetőt és nemcsak azt jelentette, hogy nem alkalmas párttagnak, mert már korábban az MDP egyes problémáinál esetenként történt hivatkozás arra, hogy a gondok egy része abból fakad, mert az ellenség — köztük a volt nyilasok — beszivárogtak a forradalmi pártba, az élcsapatba. Sándor Áron bácsi ezt követően felugrott és meg sem várta, hogy az elnöklő J. H., a „partizán", szót ad neki, hangosan kiabálva mondta: — Hát már az is gond, hogy nyilas volt!? A szentangyalát nekije! Én is nyilas voltam! De, mint ő is, csak olyan bakancsos nyilas! Aki a ruháért, bakancsért, élelemért lépett be a pártba, de soha semmit nem csinált! Nem rekvirált, nem kegyetlenkedett, nem ölt! Átmentette magát a mostani mozgalom számára. Mert nem hősi halottak kellenek, hanem szorgalmas pártmunkások! — fejezte be kipirult arccal és jelentőségteljes lassúsággal körbehordozta tekintetét. Az illető felvételét nagy többséggel megszavazták. Hát ilyen tekintélye volt Áron bácsinak. Hogy igaz volt-e vagy sem ez a kitétele, azt nem tudtam meg sohasem. Valahogyan nem volt kedvem megkérdezni. Lehet, hogy csak erre az alkalomra találta ki, hogy bajba jutott munkatársát mentse.