Vidos Dénes: Zalai olajos történetek (Zalaegerszeg, 1990)

III. IRMA, TE ÉDES

mas sugárban az iszapot, ami lassan permetként szállt vissza, bevonva mindent, a szivattyúkat, motorokat, kapcsolóállást, fúrómesteri állást, emelőművet, embereket, minket! Az iszapgödörben egy kifelé igyekvő „fémember" — olyan volt, mint egy szürke ólomöntvény — és egy nyugodtan úszó csajla kalap. Gyorsan elzártam a tolót. Nagy veszély nem volt, mert a víznél sűrűbb 1,3—1,4 sűrűségű iszapban elmerülni sem lehetett, még annak sem, aki nem tudott úszni. Az idősebb, reumától gyötört fúrósok gyakran gyógyítgatták magukat a mélyből felkeringetett, meleg iszapban — állítólag használt— így hát nem volt szokatlan ez a fürdésfajta. Csak nem ilyen körülmények között. Elzártam a csapot és a döbbent csendben csak à gödörből kikászálódó „fémember" káromkodása hallatszott. Azután egymásra néztünk és kitört a harsogó nevetés. Az iszappermet minket sem kímélt természetesen, de mesterünk habos fehér inge is szürkére dukkózott lett, és a haja, szemöldöke, szempillája mindenkinek olyan lett, mintha megőszült volna. A száradó permet kifehéredett! A mester azután csendet intett és hozzánk lépett. — Hát nem tudom, hogyan csinálták, de megcsinálták! Amit mondtam, megmondtam! Elmehetnek a búcsúba akár így, ahogy vannak, akár átöltözve, ez már a maguk dolga. — szólt és megtörölte jobb kezét a combján, kezet fogott velünk. Aztán a pórul járt legényhez fordult. — Te pedig máskor jobban fogd meg azt a nyavalyás iszappuskát! És most fogd a vizes slagot és takaríts fel itt mindent! Zoli! — szólt a kapcsoló-legényhez — te pedig menj át az Irmához és kérj tőle nekem egy tiszta inget, de fehéret! így, és ennek az eseménynek a nyomán tudta meg mindenki, hogy Irma körül kár koslatni, mert akivel a „mester" hál, az tabu. Márpedig itt ez volt a helyzet, ugyanis a mester a továbbiakban egy tiszta gatya elhozatalára is utasította a Zolit. — Végtére is nem „gányolódhat" az ember a munkahelyén koszos fehérneműben — fejezte be a témát. A fúrót forgató „rotary table" (forgatóasztal) vígan pörgött tovább, mindenki elfoglalta megszokott munkahelyét. Mi is vidáman elsiettünk szállásunkra megmosdani, átöltözni, azután elmentünk a búcsúba. Hogy ott mi volt akkor, arra már nem emlékszem. De, ezt az élményt soha nem tudom elfelejteni.