Vidos Dénes: Zalai olajos történetek (Zalaegerszeg, 1990)

II. PRAXIK AZ OLAJMEZŐN

tagok tűrőképessége. Tűrik a zsarnokoskodást, az ugratást is, sőt a verést is! Kék foltjaikat, zúzódásaikat eleséssel magyarázzák tanáraiknak. Csak egyet nem tűrnek: az árulkodást, a spicliskedést, és azt, aki az ő kis társaságukon kívül keresi boldogulását és mások rovására próbál érvényesülni. Károly egyke gyerek volt, és vérében az önzés, a spicliskedés. Most sem tagadta meg önmagát. A másik kettő szörnyű bosszút tervelt ki, ami végül is Károly idő előtti menesztését eredményezte. A történet a következő. . Az utca másik oldalán, szállássukkal szemben volt a bikaistálló és mögötte az egykori homokbánya, egy hatalmas feltárás a pannóniai üledékek vastag sorozatával. Szép feltárás, jó feltárás, vastag üledéksor, de bárhogy is bogarásztak benne, egy fia ősmaradvány nem került elő. Azaz csak Dénes és József keresgélt ott, Károly nagy derültségére, mert ő olvasta valahol Gém István, akkor már neves olajgeológus cikkét, látta térképét, amely ezt a területet elég faunaszegénynek ítélte meg. Egyik esős hajnalon Dénes és József átmentek az istálló mögé és az attól jó 30 km-re lévő ősmaradványdús lelőhely szép kagyló- és csigaanyagából — amit a napokban gyűjtöttek be — néhány zacskóval szétszórtak a helyszínen, majd csatakosan visszatértek a szobába és az asztalra kiterített újságpapírra öntve a maradékot, szép nyugodtan tisztogatni, nézegetni kezdték a csigákat-kagylókat, és próbálták meghatározni. Azután elmentek mosdani, borotválkozni. Visszatértükkor Károly tettenérve rebbent el az asztalon szándékosan kinnhagyott kupactól. — Ez? Ez honnan van? Hol találtátok? — kérdezte zavarában. — Te beteg vagy — mutatott József a homlokára — itt vagy gyenge fiacskám, ha azt hiszed, hogy megmondjuk. — Hogyisne! — toldotta meg Dénes —, hogy elmenjél és minket megelőzve eldicsekedj vele a főnököknek, jópontokat szerezni!? Károlyt lenyűgözte a látvány. Csak nézte-nézte, nem mert hozzányúlni egyikhez sem. Könyörgőre fogta a dolgot: — Ugyan már! Mondjátok meg hol találtátok ezt a sok szépet. Igazán nem megyek el oda, csak tudni szeretném! — Mit gondolsz Dini, gyarapítsuk ennek az ortopéd alaknak az ismereteit? Megmondjuk neki a helyet? — évődött József. — Még az kéne! Kirabolja, azután elviszi Gém tanár úrhoz, ha ugyan előbb nem jelent fel megint a Fecsery főgeológus úrnál, hogy merre mászkálunk — tiltakozott Dénes. — No igazán! Istenbizony nem csinálok semmit, csak tudni szeretném! — könyörgött Károly. — Na jól van! Ha megnősz és jó leszel, majd megmondjuk — zárta le a vitát József. Ebben maradtak, de nem mondták meg a lelőhelyet, akárhányszor is tért vissza Károly, hol útközben, hol az irodán, hol ebédnél, hol a szobájukban. Pénteken azután megváltozott a helyzet. Dénes és József jól kiismerték már Károlyt. Arra számítottak, hogy miután nekik szombat-vasárnap büntetésből