Vidos Dénes: Zalai olajos történetek (Zalaegerszeg, 1990)

II. PRAXIK AZ OLAJMEZŐN

— Mi van? Megússzák? — Mit? Kik? — Hát ezt, a silapok! (Ezek mi voltunk.) — Úszni már úsztak és azt hiszem, minden rendben lesz — hallottuk a Doki, az aranyos kártyapartner ismert, nyugodt hangját. — No, öntött ürgék! Most alusztok egyet, azután oké lesz! Úgy is lett. Másnapra rendbe jöttünk és dolgoztunk. Kollégám órája nem volt vízhatlan, így tudtuk meg, hogy délelőtt 3/4 11-kor estünk bele a vízbe. Időlegesen megvakultunk. — Tudjátok — mondta a Doki —, rosszabbul is elsülhetett volna a dolog. Ez alkalommal szerencsétek volt, ne hazardírozzatok egy darabig, Fortuna istenaszszony nagyon kegyes volt hozzátok! Munka után meghívtuk a verandára azokat, akik segítettek, egy kis sörre — ezúttal. „Kutyaharapást szőrével. . és a sört a Doki is engedélyezte, aki szintén ott volt. Beszélgettünk, évődtek velünk, vidáman tűrtük a gúnyolódást, igyekeztünk jó házigazdák lenni. Ali fáradhatatlanul gyártotta a sörkorcsolyát, én pedig szorgalmasan felszolgáltam és töltögettem. — Mondjátok csak! — így a doki. — Hanyadévesek is vagytok? — Most végeztük a negyediket és szeptemberben kezdjük az utolsót, az ötödiket. — Igen? Hát akkor a kémiát ugyebár már lehallgattátok? — Igen. Le is szigorlatoztunk belőle — válaszoltuk kórusban. — Nos akkor van némi fogalmatok az etil- és a metil-alkoholról? — Van, persze, nagyon is van — bizonygattuk. — Áruljátok most már el nekem végre, hogy akkor mégis, hogyan történhetett meg veletek ez az eset?! Éppen valamit mondani akartunk, amikor csendesen, mosolyogva megszólalt Gruber mester. — Hja Dokikám, az ember egy-két pohár után elfelejti ám a kémiát!. . . Pláne az Irma campen!