Vidos Dénes: Zalai olajos történetek (Zalaegerszeg, 1990)
VII. ÉG A TANKÁLLOMÁS, DE FŐ A HIDEGVÉR
önkéntelenül felrémlett előttem a cirkusz, mikor beeresztik a tigriseket és mindegyik pontosan tudja hol a helye, melyik zsámolyra kell ülnie — pedig ott névcédula nincs —, igaz az együttes ott állandóan azonos tagokból áll. Arra is ügyeltünk, hogy a vendégek üljenek az ablakkal szemben, hogy gyönyörködhessenek az erdővel borított, szép zalai dombokban, a domboldalon bólogató mélyszivattyúkban, ezüstös tankállomásokban, fúró- vagy kútszerelő árbocokban. Mi meg háttal az ablaknak, ami nemcsak udvariasság, hanem előny is, mert nem kell a fénnyel szemben hunyorogni és a szemben ülő sötétnek látja az ember arcát, ami megkönnyíti az érzelmek, indulatok palástolását, mert egy-egy ilyen értekezlet, látogatás, néha igencsak igénybe veszi az ember idegrendszerét, próbára teszi önuralmát, tűrőképességét. Elhelyezkedés után, ami simán ment, szerencsére jó volt a protokoll, a várt öszszetételben és létszámban érkeztek a vendégek, megkezdődött az értekezlet. Először udvariasan kimentettem külföldön tartózkodó igazgatómat, majd érdeklődtem, milyen volt az útjuk, nem fáradtak-e, és kértem frissítsék fel magukat a hűtött italokkal, amik már előre oda voltak készítve. Alkoholt ilyenkor nem szolgáltunk fel (bár még akkor szó sem volt tilalomról), de a csinos, válogatott lányok gondoskodtak szorgalmasan a kiürült üdítős üvegek cseréjéről. Nehogy azt higgye valaki is, hogy a tömény ital kezdéssel valamiféle jóindulatot akarunk megszerezni. Ezután a beszélgetés is megindul, a megyei szervek segítenek a társalgás megindításában, egyet-egyet odacsípve nekünk. — A vállalati vezetőség gondoskodhatott volna egy kicsit hűvösebb időről, meg kevesebb porról! Ha már tudta, hogy ilyen jeles vendég érkezik — így a megyei titkár. — Van olyan gazdag ez a vállalat, hogy „odafönt az időjárásfelelősnél" ezt is elintézi — toldja meg a minisztériumi alvezér. — Persze csak, ha akarja — teszi hozzá. — No, de legalább az esőt lemondták — enyhít a dolgokon a másik megyei főember — persze még nem biztos, mert nyilván a tárgyalás menetétől tették függővé — hamiskodik tovább. És az ember ezt tűri, nyájas mosollyal nyugtázza, így kívánja az íratlan szabályzat. — Tőlük kitelik — mondja egy bennfentesebb — engem is mindig akkor hívnak meg vadászni, ha nem jár a vad és egész nap gyalogoltatnak, aztán jót röhögnek a hátam mögött. Ez már lapos oldalvágás volt felém, mert akkoriban én voltam a helyi vadásztársaság elnöke. Jó lesz vigyázni! Ez a tag majd másutt is támadhat! A fenébe is, kivel volt ez vadászni, amikor nem volt megelégedve? Ennek utána kell majd néznem alaposabban. De ilyenkor nem illik replikázni, mert ezek a kezdőakkordok, és ha nem szórakozhatják ki magukat a mi kárunkra, akkor azt a szakmai résznél pótolják, ezt már tudtam. — Szóval szépek vagytok, gyarapodtok, tollasodtok és te is, te is megint híztál mióta nem láttalak. Hiába, a vállalati, a vidéki nyugodt élet, a zavartalan jólét. Hiába! Jó itt vidéken — nyújtózik hozzá egyet. — És mondd csak! — így a másik — Neked ugye van kocsid?
