Vidos Dénes: Zalai olajos történetek (Zalaegerszeg, 1990)

V. KOMORNOKI LACI ÉS MÁSOK (PORTRÉK)

figyelmességekkel kedveskedtünk. Nagyon kellemes egy ősi bükkerdőben meghúzódó tankállomásnál egy szendvicset elfogyasztani, közben gyönyörködni a természetben, a panorámában. Hangulatos a szőlőtőkék között bólogató mélyszivattyú szomszédságában egy falat fehér kenyér és fehér szalonna után egy pohárka jó zalai bort meginni. Este azután rendszerint „hegyigulyás" volt vacsorára, az időjárástól függően kinn a szabadban, vagy benn az étteremben. Rendszerint másfélnaposak voltak ezek a kiszállások, mert a napi program és a vacsora után, szállás a vendégházban, majd másnap ott reggeli, utána indulás Pestre és útközben még valamelyik fúrás vagy tankállomás megtekintése volt a program. Mostani látogatása alkalmával, mivel két csinos hölgy társaságában volt Kertész doktor, tapasztalhattuk azokat a sunyi félmosolyokat, melyek világosan jelezték, hogy a tankállomáskezelők, fúrómesterek nemcsak egyszerű munkatársi kapcsolatot tételeznek fel közöttük. A vidéki jólkereső olajipari dolgozók, akiknek a „természet lágy ölén" minden kényelmük megvolt, a természeti népek leplezetlen őszinteségével bámulták a két csinos nőt, akik frissen, illatosán, apoltán megjelenve, igazi élményt jelentettek számukra. Miközben Kertész doktor lelkesen magyarázott, a helybéliek élvezettel mustrálgatták elölről-hátulról a jövevényeket. Nézték, bámulták őket, igyekeztek minden részletet megjegyezni ruhájukból, mozgásukból, beszédjükből, hogy aztán majd jól kitárgyalhassák egymás közt az eseményeket. Az egyik mélyfúrás meglátogatása után történt, hogy búcsúzás után én még hátramaradtam, a mesterrel volt szakmai megbeszélnivalóm. A rövid tárgyalást követően a mester, aki mellesleg ismert nagy kujon volt, hamiskásan megkérdezte: mondja főnök, a két hölgyike közül melyiket kezelgeti a Kertész doktor úr, azt a kis töltöttgalamb porba. . .ót, vagy azt a hosszú másikat, aki olyan magasan hordja a vízcsapját, hogy télen sem fagy be!? Hát ezen azután nagyot röhögtünk és a távozó csoport felé fordulva vidámkodtunk éppen, amikor Kertész doktor hirtelen, véletlenül hátrafordult és ezt meglátta. Kertész dr. nem szólt egy szót sem, bár láttam rajta, hogy észrevette és kitalálta, hogy csak őróla lehetett szó, hiszen a szituáció félreérthetetlen volt. Már-már reménykedtem, hogy nem lesz ebből semmiféle gond, amikor vacsoránál váratlanul a tárgyra tért. A közös vacsora a kerettyei kultúrház teraszán a már említett „hegyigulyás"-ból állott. Ez tulajdonképpen nagyon finom, sertés-, marha-, kakashúsból készült jófajta pörkölt, melléje hófehér lágykenyér és noha bor. Ott volt mindenki, aki számított a telepen; igazgató, főmérnök, főkönyvelő, párttitkár, KISZ-titkár, szakszervezeti titkár, részlegvezetők és néhány veterán is, akiknek a keze alatt egykor Kertész doktor is tevékenykedett ezen a tájon. A kissé feszélyezett társalgással induló hangulat az elfogyasztott bormennyiség arányában egyre oldottabb lett. Kertész doktor még a zongorához is odaült és vidáman nótázott, játszott az egész társaság. Előkerültek a régi emlékek, élmények éppúgy, mint a friss, aktuális problémák. Már jól benne jártunk az éjszakában, amikor hirtelen hozzám fordult és jó hangosan, hogy a többiek is hallják, így szólt: — Aztán mondd csak Dénes, mit nevettetek ti ott az X fúrásnála mesterrel,