Dr. Laklia Tibor: A Harmadik – a MAORT pusztaszentlászlói üzeme 1941-1951 (MOIM Közleményei 30; Zalaegerszeg, 2006)

II.rész A mi 10 esztendőnk - II/8. fejezet Számadás és megemlékezés

DR. VECSEY GYÖRGY geológus 1914_1997 Hat éves volt, amikor a Monarchia összeomlása után édesapja fiumei szolgálati helye megszűnt és a család Budapestre, pontosabban Budára költözött. Érettségi után, 1933-ban iratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetemre és 1937-ben szerzett tanári diplomát. Még ebben az évben tanársegédi állást kapott Sopronba, az Egyetem Földtani Tanszékén. 1941-ben nevezték ki adjunktusnak. 1942-ben állt a MAORT szolgálatába, kutatófúrási geológusként. 1946-ban - a Zonda-Fejér csapattal egyidóben - Lovásziból került a Hahóti Üzemhez, fúrási geológusi szerepbe. Két fúróberendezés dolgozott itt, a fontosabb terület a kutatás-feltárás stádiumban levő Pusztaederics volt. A HE-31-től kezdődé) fúrások geológiai szolgálatát látta el. 1947. tavaszán Zonda Pállal együtt költöztek be Rádiházán a „kastélyba". A két vezető példás szakmai együttműkö­dése és barátsága az iparban közismert volt. Közel négy évet töltött az üzemnél, 1949-ben helyezték Kerettyére úgy, hogy változatlanul a Hahóti Nagyszerkezet témáival is foglalkozott. Elkészítette a három területrész - a H, HE és HS - földtani összefoglalóját. Ez a mun­kája 1957-ben jelent meg az Akadémiai Kiadónál (dr. Szurovy Géza szerkesztésében). 1954-ben termelési főgeológusként távozott Kerettyéről, visszament első munkahelyére Sopronba, az Egyetem Földtani Tanszékének docense lett. 1956-ban külföldre távozott. Kanadába került, ott kutató geológusi állást kapott, késé)bb értékelé) munkával foglalkozott. Nyugdíjas éveit Calgaryban töltötte, 1997-ben bekövetkezett haláláig. Vecsey „Bika" - ahogy a barátai nevezték - harsány jókedve, Balaton-imádata és a kulináris örömök közül is a házi kolbász-disznósajt-tepertő hármas volt az élen. i SB** Ml

Next

/
Thumbnails
Contents