Dr. Laklia Tibor: A Harmadik – a MAORT pusztaszentlászlói üzeme 1941-1951 (MOIM Közleményei 30; Zalaegerszeg, 2006)

II.rész A mi 10 esztendőnk - II/8. fejezet Számadás és megemlékezés

NAGY ÖDÖN oki. bányamérnök 1904 - 1989 Dél-Erdélyben, Szászvároson született, Marosvásárhelyen járt gimnáziumba. 1922-ben átjött Magyarországra és beiratkozott a Soproni Egyetem Bányamérnök Karára. 1926-ban szerzett bányamérnöki oklevelet, többek között Pulay Ferenccel és Szinetár Lászlóval együtt. Visszatért Erdélybe és állást vállalt a Moreni (Prahova-völgyi) olajmezőn. 14 évi szolgálat után, 1940-ben átjött Magyarországra, Angyal Ferenc és Czupor Andor társaságában a MAORT-nál helyezkedett el, Lovásziban kapott fúrómérnöki beosztást. 1942. év végén nevezték ki üzemvezetőnek az alakuló Hahóti Üzemben, Pusztaszentlászlóra. Nagy feladattal kellett megbirkóznia: a pár hét alatt közel 200 főre duzzadt üzemet irányítania (munkásfelvételtől a szervezésig, fejlesztésig), segíteni a fúrási munkát is, ezen a területen Berényi László mérnök és két főfúrómester dolgozott három berendezéssel, majd Berényiék távozásával két berendezés maradt üzemben az ő irányítása mellett. A geológus Kanizsáról járt ki. 1943. november 6-án két kezdő ifjú mérnököt kapott segítségül: Buda Ernőt és Szilas A. Pált. Ekkor már termelési gondok is adódtak. 1943. november első napjaiban költözhetett a részére berendezett üzemvezetői lakásba Pusztaszentlászlón. Csendes, halk szavú, udvarias ember volt, aki a nyugalmát még 1944/45 telén sem veszítette el. 1945. március 30-án ő is az elmenőkkel tartott, de Péterhegyről már nem jött vissza. Brassói szász származású feleségével Ausztriába távozott, majd pár hónap láger élet után az ott élő rokonok segítségével az Egyesült Államokba utazhattak. Első munkahelye Denverben volt, egy év után a jobb éghajlatú San Diegoba (Kalifornia) költöztek és itt vállalt tervező mérnöki állást egy mélyépítéssel - bányalétesítményekkel foglalkozó cégnél, ahol nyugdíjba vonulásáig, 1974-ig dolgozott. 1981-ben feleségével és lányával hazalátogattak Magyarországra, bejárták a számukra igazán a hazát jelentő Erdélyt, felkeresték a Gyilkos-tó partján pusztuló családi villát, Brassóban, Marosvásárhelyen a régi emlékeket. Három hónapot töltöttek itthon. Nyugdíjas évei csendben teltek. A város környéki kirándulások és az itt lakó rokonokkal meglévő szoros kapcsolat tette színesebbé élete utolsó másfél évtizedét.