Dr. Laklia Tibor: A Harmadik – a MAORT pusztaszentlászlói üzeme 1941-1951 (MOIM Közleményei 30; Zalaegerszeg, 2006)

II.rész A mi 10 esztendőnk - II/8. fejezet Számadás és megemlékezés

CsETKOvics ISTVÁN 1912 - 1983 A Nagycenken született ifjú Sopronban, a neves Halvax lakatos műhelyben tanulta a szakmát, benne a víz- és gázszerelést és járt az Ipartestület szakiskolájába. 1932-ben szerzett segédlevelet, de tovább tanult technológiát és szakrajzot, ekkor lett a Petőházi Cukorgyár lakatos-mindenese. Hat év szakmai gyakorlattal - a MAORT megkeresése nyomán és Mihályi példáján felbuzdulva - jött 1938-ban Bázakerettyére és lett olajos, no és persze gázos, hiszen ettől az időtől kezdve a fúrásokhoz már gyorsan kiépült a gázvezeték. 1943-ban csőszerelő csoportvezetői beosztásban, művezetői rangban helyezték át Pusztaszentlászlóra. így, szinte a kezdetektől, ami itt a termelést szolgálta: csővezeték, szerelvény, szeparátor, azt az ő csapata készítette. Ugyanígy az üzem kettős vízrendszerét is! Szakmai értékét páratlan műszakirajz-készségében, memóriájában és emberi tartásában határozták meg a rá emlékező kollégák, vezetők. Tegyük hozzá fáradhatatlanságát, szorgalmát, mindenre kiterjedő figyelmét, segítőkészségét is. Nyolc év után - papíron - visszakerült Kerettyére. A valóságban ideje egy részét kellett csak az új helyén tölteni, több idő jutott a még termelő pusztaszentlászlói üzemre. Ez két év múlva, 1953-tól már úgy módosult, hogy a fő feladat a HE területen létesülő új földgázüzem lett. Hosszú éveken át járt át Pusztaedericsbe. Másodszor adta meg neki a sors, hogy egy szép és fontos létesítmény építője és gazdája legyen. Szilas A. Pál már egyetemi tanárként évenként járt a hallgatókkal Pusztaszentlászlón és Edericsben is. Mindig módot talált arra, hogy találkozzon Csetkovics Istvánnal. Összeölelkezve köszöntötték egymást, a professzor pedig a hallgatók felé fordulva mondta el, mennyi mindent kapott ifjú mérnökként a kitűnő művezetőtől. Nagy szeretettel emlékezik rá Turkovich György is, de a krónikás sem akar kimaradni a sorból, négy év mindennapos együttműködés során lehettem a „tanulója". Alkotó szorgalma nem ért véget a vállalati munkával. Kilenc évig lakott vállalati - szolgálati lakásban, de 1953-ban, baráti segítséggel téglát égetett a HT-l-en, majd felépítette a családi házat. Ehhez 1960-ban elkészült a „toldás": műhely, kamra, pince. Két lánya taníttatásához kellett az a pénz, amit gázszereléssel, motorszereléssel, kerítés-építéssel lehetett előteremteni és ő ezt hosszú éveken át megtette. 1972. májusában ment nyugdíjba. Sokan és sokat tanultunk tőle. Szerettük, becsültük, többször csodáltuk. A békés nyugdíjkorból 11 évet adott neki a sors, 1983. június 23-án távozott.