Benke István, Peter Huber: Palackba zárt bányászat (MOIM Közleményei 29; Zalaegerszeg, 2006)

BÁNYÁSZPALACKOK MAGYARORSZÁGI MÚZEUMOKBAN ÉS MAGÁNGYŰJTEMÉNYEKBEN

BÁNYÁSZPALACKOK MAGYARORSZÁGI MÚZEUMOKBAN ÉS MAGÁGYÜJTŐKNÉL A HAZAI BÁNYÁSZPALACKOK SZÁMBAVÉTELE A bányászat visszafejlesztése Európa-szerte arra ösztönözte a bányászokat, hogy ápolják hagyományaikat, gyűjtsék össze és őrizzék meg emlékeiket, elevenítsék fel szokásaikat. A nagy bányászati hagyományokkal rendelkező szomszédos országokban ma is régi ünnepi viseletben vonulnak fel a rendezvényeken, felújított bányászzászlóval és címerekkel. Klubokat, kiállításokat szerveznek, ahol bemutatják a bányavidéken készített kézimunkákat, dísztárgyakat. Hazánkban is van ilyen törekvés, hiszen több múzeumot is megtölthetnének azok a bányászati tárgyú festmények, fafaragások, fokosok, emlékkorsók, türelemüvegek, amelyeket művészetkedvelő vagy ügyes kezű bányászok készítettek. Magyarország jelenlegi területén 125 évvel ezelőtt fejeződött be a nemesércbányászat, de még mindig számos olyan muzeális értékű emlék található a műkereskedőknél vagy magánszemélyeknél, amelyeknek számbavétele, megmentése nagy feladatot jelent múzeumaink számára. Nemcsak művészi, néprajzi, de technikatörténeti szempontból is értékesek ezek a több száz éves bányászati emlékek. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a legrégebbi bányászpalack német eredetű, 1679 évszám jelöléssel. A szélesebb körű elterjedése az alsó-magyarországi bányavidékről, Selmecbánya környékéről indult el. Az 1735-ben Selmecbányán megnyílt világhírű bányaiskola, majd akadémia diákjai vitték Európa-szerte a palackokat, vagy a készítés mesterségének titkát, fortélyait. A Selmecbányán és Körmöcbányán gyakran ülésező királyi kamara tisztviselői, vagy a szakmai tapasztalatszerzésre, konzultációra, gyakorlatra itt tartózkodó küldöttek szívesen vitték magukkal az itt készült értékes, különleges ajándéktárgyakat. Sok esetben ezzel ajándékoztak meg egy-egy magas rangú látogatót vagy tisztségviselőt. A tárgyak apáról fiúra szállva egy-egy családban hosszú ideig féltett kincsként őrizve díszítették a kandallópárkányokat vagy vitrineket. Ezt bizonyítják a múzeumokban őrzött származási vagy beszerzési cédulák. Hazánk egyik legrégebbi bányászpalackját, amely most a Telkibányai Ipartörténeti Gyűjteményben letétként van elhelyezve restaurált állapotban, az alsó-magyarországi Máriássy bányabirtokos család leszármazottjai 1945-ig őrizték a vidéki kúriájukban. A türelemüvegek közül a bányászpalackok készítése a legkomplikáltabb, hiszen apró figurákkal, vagy a bányászai berendezések kicsinyített másolataival több szintet kellett beépíteni, ügyelve az átláthatóságra és a korhűségre. A bányászpalackok a naiv művészeti alkotásokhoz hasonlíthatók, hiszen sokszor esetlen, vagy groteszk figurái, zsúfolt, mindent megmutatni akaró életképei az alkotó egy-egy emlékéhez kötődnek, és amelyeket sok esetben egyszerű bányászok kezdetleges szerszámaikkal készítettek. Vannak azonban közöttük igazi mester-