Placskó József: Volt egyszer egy Orenburg (MOIM Közleményei 24; Zalaegerszeg, 2005)

FELVONULÁS, KEZDÉS

Záhonynál természetesen felkészülve vártak bennünket a határörök és vámosok egyaránt. Gyors útlevél ellenőrzés és egyéb formaságok után fogadva a vámosok és határőrök jókívánságait - búcsút vettünk Magyarországtól, és a Tisza hídján átkelve máris szovjet földre értünk. Szovjet oldalon is gyors és bürokrácia mentes volt az ellenőrzés. A határtól 20 km-re lévő Ungvárig motoros rendőr felvezetésével, a megyeszékhelyről jött kísérők társaságában tettük meg az utat. Már a kiutazás tervezésénél tudtuk, hogy Budapesttől a célállomásig a 700 km-es utat nem tudjuk egy nap alatt megtenni. Ezért az első éjszakát Ungváron, szállodában töltöttük. Másnap két rendőrségi terepjáró kíséretében vágtunk neki a Kárpátoknak. A Vereckei-szoros keskeny, kacskaringós, rossz minőségű szerpentinjén föl, majd le és máris a kanyargó Sztrij folyó mentén, kissé jobb útviszonyok mellett haladtunk. Sztrij városánál fordultunk délkeletre. Ettől a ponttól már külföldiek elöl zárt területen autóztunk, nekünk szokatlanul rossz utakon. Volt, ahol csak 20 km-es tempóban zötyögtünk tovább. Az útviszonyok láttán igen csak meglepődtünk, de gondoltuk, a továbbiakban talán jobb lesz. Jobb nem, esetenként még rosszabb lett. Korábban még nem gondoltuk, később rádöbbentünk, hogy a több száz gépkocsivezetőt fel kell készíteni a szovjet közlekedési viszonyokra. Időben gondot kell fordítani tájékoztatásukra a szovjet utak állapotáról, azok minőségéről, a vezetési stílusról, közlekedési morálról, ami enyhén szólva is „más" volt, mint a Magyarországon megszokott. Alkalmazkodni kell az ott kialakult vezetési és közlekedési szokásokhoz. Én az elöl haladó rendőrségi kocsit követtem. A konvoj végén haladó másik rendőrségi kocsiban utazott Lőrincz János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága (MSZMP KB) titkárságának megbízottjaként. Később ő, mint a pártbizottság titkára dolgozta végig az 5 évet. Egyébként egyetemi társam, kollégám volt, aki az én kérésemre vállalta el ezt a politikai feladatot. Sokat segített az építés egész ideje alatt, a nehéz pillanatok átvészelésében Mintegy 50 km-re a cél előtt megelőzött bennünket a hátsó rendőrautó, és átült hozzám Lőrincz János, akit mi fiatalabb barátai csak Janó bácsinak hívtunk. Mondja nekem, hogy hallotta a rendőrök beszélgetését rádión keresztül és ebből tudta meg, hogy Bogorodcsániban, utunk céljánál hatalmas ün-