Placskó József: Volt egyszer egy Orenburg (MOIM Közleményei 24; Zalaegerszeg, 2005)
VISSZATEKINTÉS
giailag felkészülve, illetve a tevékenység számunkra gazdaságtalannak látszott." Ez az állítás egyszerűen hazugság. 1974 őszén az amerikai CRC Automatic Welding céggel már 6 millió dolláros szerződést irtunk alá az 1420 milliméter átmérőjű csövek hegesztésére alkalmas két gépsor beszerzésére. A szovjet igényeknek és szabványoknak megfelelő technológia kidolgozásában a magyar szakemberek is részt vettek. Egy gépsor leszállítása után Magyarországon a szovjet és az építésben résztvevő más országok szakembereinek jelenlétében a technológiát minden vonatkozásban (minőség, termelékenység stb.) kipróbáltuk, melynek során 100 varrat készült el. A jelenlévők elismeréssel nyilatkoztak a látottakról, a szovjet Csővezeték Építési Tudományos Kutatóintézet pedig kiadta írásos nyilatkozatát a technológia alkalmazhatóságáról az orenburgi gázvezeték építésén. Ami a csővezeték építés gazdaságosságát illeti, arról semmiféle gazdaságossági számítás a döntés meghozatala előtt nem készült. Egyesek egyszerűen hasukra ütöttek, és mint tényt kijelentették, hogy a vonalépítés gazdaságtalan. Egyéb - általunk vállalt - építési feladathoz viszonyítva a fajlagos költségek építés közben végzett elemzések eredményéről korábban már volt szó. A külkereskedők tehát szakembereinket meghazudtolva és megalázva fordították saját hasznukra és javukra az orenburgi gázvezetéképítés vonali része építésének ügyét. Az is meggyőződésem, hogy ebben az akcióban részt vett a Petrolber igazgatója, és talán hozzá közel álló más Petrolber vezető is, akik első pillanattól kezdve nem jó szemmel nézték azt, hogy felkészültségük, gyakorlatuk hiányában kénytelenek voltak az olaj- és gáziparból szakembereket átvenni. Ha a csővezetéki részt is mi magunk építettük volna, még inkább rákényszerültek volna az OKGT szakembereinek közreműködésére. Egyes tősgyökeres petrolberes vezetőkön szinte érezni lehetett a megkönnyebbülést, hogy egy komoly gonddal kevesebb nyomta a vállukat. Gondolkodásuk alapja az volt, hogy a vonali rész építésének vállalása esetén csak a munkájuk növekedett volna meg, a fizetésük minden bizonnyal változatlan maradt volna.