Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)
Dr. Tóth József
laki megkérdezi tőlük, hogy az XY folyóiratban megjelent cikkére hány hivatkozás történt, pontosan és gyakorlatilag azonnal megadják a választ. Nekem és a jelenlegi igazgatónak is hetenként megküldik, hogy az intézetben dolgozó kutatók fentiek szerinti minősítése személyenként hogy alakul. Az akadémiai intézeteknek a kettős feladata, hogy az iparral is tartsák a kapcsolatot, tudjanak az ottani problémákról, igényekről és ugyanakkor nemzetközi szinten is megfelelő alapkutatási tevékenységet is folytassanak, erősen igénybeveszi a kutatókat és az intézmény vezetőjét is. Az utóbbit azért, hogy a munkához a feltételeket biztosítani tudja. - Szóval itt tartunk most. Te mikor kerültél nyugdíjba és mivel foglalkozol? Amikor 65 éves lettem, - ez a kor az Akadémián egy „etikai" nyugdíjkorhatár, amikor nem kell, de illik nyugdíjba menni. Nem csak emiatt, hanem a lehetséges utódomnak Lakatos Istvánnak az adottságai, habitusa, szakmai elismertsége miatt is jó szívvel mentem nyugdíjba. Örömmel kell megállapítanom, hogy a vezetőváltás nem ártott. Véleményem szerint Ő nagyon sok tekintetben jobban vezeti a laboratóriumot, amit elsősorban annak tulajdonítok, hogy kitűnő kapcsolatot tudott kialakítani az olajipar vele egyidős vezető generációjával, akik vele együtt nőttek fel. Ezen kívül a mai követelményeknek megfelelő kiváló menedzser is. Különben meggyőződésem, hogy egy intézménynek a fejlődését az biztosítja, ha az utód jobb az elődnél és aki Ő után jön az jobb, mint Ő. Érdekes, hogy az első két évi együttes munka után már láttam, hogy Pista lesz az utódom. Akkor már tudatosan igyekeztem olyan feladatokkal megbízni, amelyek a leendő munkájához felkészítették. Aztán egy idő után már hivatalosan is a helyettesem lett. Nálunk az igazgató kiválasztása három lépcsőben történik, először az érintett közösség foglal állást, aztán az Akadémia illetékes tudományos osztálya, vagy kuratóriuma alakítja ki a véleményét. Ezek alapján dönt az elnök a kinevezésről. Sajnos ez a rendszer általában más szervezeteknél nem működik. -Ez a mai nyugdíjas korszakod milyen? Nagyon kellemes számomra, mert egyrészt látom, hogy a Labor jó