Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)

Dr. Tóth József

rületem. Soha nem utasított. Pár hét múlva egy érdekes probléma adódott. Akkor fedezték fel az edericsi gázmezőt. A MÁFKI (Magyar Ásványolaj és Földgázkísérleti Intézet) végezte a gáz teljes összetételének vizsgálatát. Vita alakult ki Laci bácsi és Freund Misi bácsi (MÁFKI igazgatója) között a gáz nitrogéntartalmáról, mivel a MÁFKI-ban túl magas értéket 15-20 %-ot - mutattak ki. Ez Laci bácsi szerint irreális érték volt, ezért megkért, keressek valamilyen megoldást, amivel ezt közvetlenül meg lehet mérni, mert az alkalmazott módszer akkor közvetett értékelésen alapult. Ez volt az első komoly feladatom. Gondolkoztam és terveztem egy olyan készüléket, amelyiknek a lényege az volt, hogy a szénhidrogéngázt (az edericsi gázt) többször át lehetett keringetni izzó rézoxidon. Ugyanis az volt a feltételezésem, hogy azért mérnek magas nitrogéntartalmat, mert a metánnak egy része nem ég el és ezt a részt nitrogénnek mérik. Valóban sokszor, 5-10-szer kellett keringetni a gázt, hogy a már viszonylag kevés metán teljes mértékben elégjen. Ez be is igazolódott. Ez volt az első sikerélményem, bizonyítottam, hogy az edericsi gáz nitrogéntartalma 6-8 %. A Laci bácsi ezt nagyra értékelte. Csodálatos ember volt! Állítom, hogy egy fiatal szakember egész pályájára rá nyomja a bélyegét, hogy ki az első főnöke. Számomra O az első számú szakmai példakép, emberileg is. Úgy tudott embereket egy-egy cél érdekében mozgósítani, - köznyelven dolgoztatni - hogy egy hangos szót nem mondott, utasítást nem adott ki, mégis magával tudta ragadni a munkatársait. Szerették, tisztelték. Különben mestere volt annak, ha valamivel elégedetlen volt, azt bántó szó nélkül hogyan érzékeltesse az illetővel. Ehhez külön adottság kell. Igaz, az érintett részéről kell egy minimális intellektus ahhoz, hogy felfogja a letolás tényét. Volt közben egy kellemetlen epizód is. 1951. augusztusban kerültem oda és 1952-ben behívtak katonának Egészen 1954-ig katona voltam. Szegény Laci bácsi a vezérigazgatótól kezdve mindenhol megpróbálkozott, de hiába. Ugyanis engem, mint régi katonaiskolást kezeltek, ez kimondottan rossz pont volt. Gyakorlatilag munkaszolgálatos voltam. Levittek a jugoszláv határra, - akkor volt Titóval a legélesebb konfliktus - és ott betonbunkereket ástunk. Szakmailag ez a két év kiesett, de azért megtanultam mi a fizikai munka.