Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)

Dr. Dank Viktor

másoknak is sokat segítettünk. Megindítottuk az akkor tabunak számító területtel - országgal, Jugoszláviával a szakmai kapcsolatok felvételét. Szóban informáltuk egymást, és ez sem volt akkor veszélytelen dolog. Ezek az információk sokat segítettek a pontosabb kőolajföldtani modell megrajzolásához, hiszen a geológiai formációk nem ismerik az országhatárokat. (A politikai vezetés viszont nem ismerte ezt az aranyigazságot.) - Véleményed szerint ez miért szűnt meg? Erre nagyon nehéz válaszolni. Talán azért, mert elmentek, kicserélődtek azok az emberek, akik korábban úgy összeszoktak, hogy félszavakból, apró gesztusokból is megértették egymást. Minden közösségben vannak olyan emberek, akik a kovász, a motor szerepét töltik be, akiknek van kisugárzásuk, egyéniségük - ma úgy mondják - karizmájuk. Ilyen emberekkel jó volt dolgozni, együtt lenni, pihenni, anekdótázni, vagy netalán inni egyet, azután nagyokat hallgatni. Ilyen hely volt akkor Bázakerettye, amikor én ott dolgoztam. Mindezek tények, nem a megszépítő távlatok hatása alatt mondom. Ez a közösség hatással volt a párttitkárokra, az AVH parancsnokokra, a környezetre és talán ennek köszönhetően elég simán zajlottak le nálunk az 1956os események és az azt következő időszak történései is. Még a két, munkásból lett igazgatót is - úgymond - elviseltük. - Mi a véleményed Varga Béláról, majd őt az igazgatói székben követő Baldauf Lajosról? Hát, ahogy a mondás tartja: „halottról vagy jót, vagy semmit." Igyekszem teljesen tárgyilagos lenni. A két ember szellemi képessége nem említhető egy napon. Varga Béla jó képességű ember volt, aki megfelelő akaraterővel, energiával, utólagos képzéssel mérnöki diplomát is szerzett. Emberileg, habitusát tekintve mégis ő volt számomra a nehezebben kezelhető. Baldauf Lajos belügyes főhadnagyból lett egy gyors átképzéssel termelési osztályvezető, majd később igazgató. Kisebb kapacitású, mint elődje, de sokkal megértőbb és jobb kapcsolatteremtő képességekkel rendelkezett. Nem művelte, de tisztelte a tudományt, és embereinek, beosztottainak engedte, hogy azon az úton is dolgozzanak. Nekem 1956-ban már készen volt az egyetemi doktori disszertációm. Ehhez sokszor kellett Kanizsára, Pestre járnom laborokba,